Historia est magistra vitae

Kirándulás a történelembe

Kirándulás a történelembe


A budavári Magyar Királyi Lovarda története és rekonstrukciója

A Lovarda újjáépítése egy szobrász szemével

2020. április 21. - Egri Gábor

Buda várának történetéről négy írásom is megjelent a Studhist blogon 2018-ban, az utolsóban – amely itt olvasható – a dualizmus kori építkezéseket és a II. világháború pusztításait mutattam be vázlatosan. A dualizmus kori építkezéseknél röviden szóltam a vár Nyugati falszorosában felépített Magyar…

Tovább

Szigetvár a leghősiesebb város

A vár és a város néhány épületének rövid bemutatása

Az előző írásomban bemutattam Sziget várának történetét, melynek korai magját a XV. század első felében építették az Almás-patak árterének egyik szigetére, majd a XVI. század közepére fokozatosan kialakult a mocsarakkal, tóval és vizesárokkal körülvett, három részből álló erődítmény. Szó volt a vár…

Tovább

Szigetvár története és a vár 1566-os ostroma

A mocsárral és vízzel körülvett Sziget vára

A Debrecentől Pécsig vezető utunk során több Dunántúli, történelmi szempontból fontos helyszínen megálltunk, így megnéztük a dunaföldvári Csonka-tornyot, Simontornya várát, Ozorai Pipo várkastélyát, majd Bátaszéken a cikádori ciszterci apátság templomának romjait. Már sötétedett, mikor megérkeztünk…

Tovább

Buda várának története 1849-től napjainkig

Építkezések a dualizmus idején, a II. világháború pusztításai

A korábbi három írásomat követően – lásd a bejegyzés végén – elérkeztünk a budai vár eddigi történetének utolsó fejezetéhez, melyben az erősség históriájának 1849-től egészen napjainkig lezajlott fontosabb eseményeiről lesz szó. A XIX. és a XX. század is bővelkedett építkezésekben, átalakításokban…

Tovább

Buda várának története 1686-tól 1849-ig

A vár újjáépítése, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc

Eddig két bejegyzést írtam Buda várának történetéről, az elsőben a középkori vár és város építéséről és virágkoráról volt szó, a másodikban pedig a törökök 145 éves uralmáról, valamint Buda 1686-os visszafoglalásáról. A legtöbb vár esetében itt véget is szokott érni a dicső történet, esetleg még a…

Tovább

Buda várának története 1526-tól 1686-ig

Buda török megszállása és visszafoglalása

Előző bejegyzésemben bemutattam a budai vár építésének megkezdését a XIII. század közepén, majd végigkövettem a vár vázlatos történetét egészen a mohácsi csatát követő török fosztogatásig. 1526-ban Szulejmán szultán még nem tartotta meg a várat és a hozzá tartozó települést, hanem miután teljesen…

Tovább

Buda várának története 1526-ig

A vár építése a tatárjárást követően, majd fénykora a XV. században

Elég hamar rájöttem, hogy nehéz feladatra vállalkoztam, amikor a budai vár történetének feldolgozásához és rövid leírásához hozzákezdtem. Majdnem az összes vár – amelyet eddig meglátogattam – érdemi története a török hódoltság koráig, esetleg a Rákóczi-szabadságharcig tartott, utána szinte minden…

Tovább

Somogyvári Szent László Nemzeti Emlékhely

Somogyvár, mint végvár, majd az emlékhely kialakítása

Az előző bejegyzésemben a Szent László király (1077-1095) által 1091-ben alapított somogyvári bencés apátság rövid történetét mutattam be a XVI. század elejéig. Mai írásomban az apátság török kori pusztulása, majd a maradványok feltárása, a Szent László emlékhely kialakítása és az ott tett 2017-es…

Tovább

Somogyvári bencés apátság

A Szent László által alapított apátság története a XVI. század elejéig

A Kereki mellett található Fehérkő várának felkeresése után tovább folytattuk utunkat az M7-es autópályán a Balaton mentén. Fonyódnál tértünk le dél felé, Kaposvár irányába, és az autópálya elhagyásától számítva majdnem fél óra alatt elértük Somogyvárt. A két éve átadott látogatóközpont modern…

Tovább

Esztergomi bazilika – a templom belső terei

A templomhajótól a Kupolakilátóig

Az elmúlt négy bejegyzésemet az ország egyik legfontosabb városának, Esztergomnak szenteltem, ami királyi és érseki székhely is volt a történelem folyamán. A XIX. században az érsekek visszatértek Nagyszombatról – ahova a törökök elől menekültek 1543-ban – és felépítették a ma is látható hatalmas…

Tovább

Esztergomi bazilika – építése és külső megjelenése

A Nagyboldogasszony és Szent Adalbert prímási főszékesegyház

Az előző három bejegyzésemben az esztergomi vár történetét, valamint a vár területére vezető kirándulásunkat – különös tekintettel a királyi, majd érseki palotára – mutattam be. Azonban a részben a középkori Szent Adalbert székesegyház helyén a XIX. században, klasszicista stílusban felépült…

Tovább

Esztergom – a királyi és érseki palota

A Várhegy délnyugati sarkán álló épületegyüttes

Az előző két bejegyzésben előbb az esztergomi vár történetéről volt szó, majd a Várhegyen álló középkori és mai épületeket, valamint a vár részeit mutattam be, a bazilika és a királyi, majd érseki palota kivételével. Mai írásomban az utóbbiról lesz szó, míg a XIX. században épült bazilikával a…

Tovább

Esztergom – a Várhegyen tett kirándulás

A vár részei, középkori és jelenlegi épületei

Az esztergomi vár XX. századig tartó történetének rövid bemutatása után mai bejegyzésemben a vár XX. és XXI. századi feltárásáról és helyreállításáról, valamint a Várhegyen tett látogatásunkról – különös tekintettel a lebontott középkori épületekre és a vár részeire – lesz szó, majd külön írásban…

Tovább

Esztergom – a vár története a XX. századig

Középkori királyi, majd érseki központ, ahol Szent István király született

Bibervár és a toronyaljai pálos kolostor, valamint a márianosztrai bazilika meglátogatása után Letkésnél léptünk át Szlovákiába, majd Párkánynál, a Mária Valéria hídon jöttünk vissza Magyarországra és egyúttal megérkeztünk Esztergomba, a középkori Magyar Királyság egyik legfontosabb városába.

Tovább

Hősök tere - Millenniumi Emlékmű és a Hősök Emlékköve

A Világörökség része, valamint nemzeti emlékhely

2016 decemberének első hétvégéjét Budapesten töltöttük, és az adventi vásárok felkeresését megelőzően metróztunk egy kicsit, egészen a kisföldalatti Hősök tere megállójáig. Az Andrássy út – amit a tiszadobi kastélyt építtető idősebb Andrássy Gyuláról neveztek el – egyenesen rávezetett minket a Hősök…

Tovább

Eger – kirándulás az egri várba

Megelevenedik a történelem

Az előző bejegyzésemben az egri vár történetét mutattam be, a mai írásomnak a témája pedig a várban tett látogatásunk. Az Alsó kapun átlépve – a kaputól jobbra, a falban Illés Gyula és Tarr István 1952-ben készült domborműve hívja fel a figyelmünket a híres 1552-es egri ostromra – a rekonstruált…

Tovább

Eger – az egri vár története

Dobó István és katonái világraszóló győzelme

Az Egri csillagok volt az a könyv, ami meghozta a kedvemet az olvasáshoz második osztályos koromban. A negyedik és ötödik részt – Eger várának ostromát – az elkövetkező években legalább hatszor-hétszer elolvastam, kis túlzással szinte kívülről tudtam a könyv végén álló várvédő egri hősök névsorát…

Tovább
süti beállítások módosítása