Legutóbbi írásomban bemutattam a pécsváradi bencés apátság történetét, melyet a X. század végén alapított Szent István király (1000-1038), az alapítólevele pedig 1015-ből származik. A fokozatosan kiépülő épületegyüttest – Géza fejedelem egykori udvarházát, a hozzá csatlakozó román kori kápolnával, a monostortemplomot és attól délre a monostornégyszöget, valamint a XIV. században épült apátsági palotát – fallal vették körül, a védműveket a XV. században megerősítették, a falak mentén tornyokat és bástyákat emeltek. 1543-ban azonban az erősség védői nem várták be a közeledő törököket, hanem a falakat és védműveket Martinuzzi Fráter György parancsára felrobbantották, az épületeket pedig felgyújtották.
A középkori monostor legjelentősebb része a román kori kápolna altemploma
A csarnoktemplom és a monostornégyszög maradványait a XVIII. század elején építkezésekhez használták fel, helyükön gazdasági udvart alakítottak ki. Ahogy az apátság történetéről szóló bejegyzésemben is leírtam, a pécsváradi épületegyüttes – a nevével ellentétben – valójában sosem volt hadi értelemben vett vár, a XV. századot követően is sokkal inkább fallal és bástyákkal megerősített egyházi épületnek tekinthető, ami ellen tudott állni az esetleges rablótámadásoknak, azonban komoly ostrom visszaverésére a védőművei nem voltak alkalmasak.
A pécsváradi bencés apátság alaprajza napjainkban
Azonban az egyszerűség kedvéért az apátsági épületekre, illetve azok egyes részeire – például várkapu, várfal, várudvar, vármúzeum – összefoglalóan használom a vár elnevezést, amit a fent leírtakra figyelemmel kell érteni.
Az északnyugati épületegyüttes
A kocsiból kiszállva először a várkapu felé indultunk el, melyhez egy híd vezet, ami előtt az előretolt északi védmű, a barbakán falrészlete látható.
A barbakán maradványa az apátság bejárata előtt
Az apátság bejáratát a barbakánon és a farkasvermen kívül egykor két kaputorony is védte, de ezeket a védműveknek a romjait a XVIII. század során elbontották. Egyedül a külső kaputorony maradt meg, bár csak egyemeletes épületként, melyen a belső udvarra vezető kapu nyílik. A kapun belül – ami mellett a középkorban egy gyalogkapu is volt –, a kapualjban ülőfülkék nyomai is látszanak.
A kapualj
A külső kaputoronytól jobbra a XIV. században épült apáti palotaszárny áll, a középkori emeletes épületnek csak a földszinti része maradt az utókorra, az élte túl a török közeledtére elrendelt, általános rombolást. Napjainkban a földszinten az időszakos kiállítások befogadására szolgáló Szent László terem található. Az épület jelenleg látható emeleti része a török kor után, az 1700-as évek elején épült, barokk stílusban, amiről az ablakok egyértelműen tanúskodnak. A monostor épületeinek XX-XXI. századi helyreállítása során az apáti palotaszárny emeletén konferencia-központot hoztak létre, ahol rendezvénytermeket alakítottak ki.
Az egykori külső kaputoronyhoz vezető híd, jobbra pedig az apátsági palotaszárny és a lakótorony
A XV. században az apáti palotaszárnyhoz, attól nyugatra egy lakótornyot építettek, melynek délkeleti élét a fehérre vakolt falon függőleges kősor jelzi. A lakótorony eredeti magasságát nem ismerik a kutatók, azonban a jelenleginél minimum egy szinttel magasabb volt, a következő szint ablakának párkányrészlete a parkoló felől az eresz alatt látható. A kapubejárattól balra álló épület középkori, földszinti része hajdan Géza fejedelem vidéki udvarháza volt, melyet a fejedelem halála után fia, István király Asztrik apátnak adott, bencés rendház létrehozása céljából. Ehhez az épületrészhez csatlakozik a román kori, emeletes várkápolna, melynek altemploma napjainkig őrzi az 1157-es tűzvészt követő átépítése során elnyert kinézetét. A pécsváradi várról szóló leírások szerint a várudvarra a külső kaputorony kapuján keresztül lehet bejutni, ahol a múzeumba szóló belépőjegyeket is meg lehet vásárolni. Mikor azonban mi a városban jártunk, a főbejárat zárva volt, így az északi fal keleti részén nyitott gazdasági kapun keresztül léptünk be az udvarra, miközben elhaladtunk az udvarház fala előtt álló, Szent Asztrikot, a monostor első apátját ábrázoló szobor mellett, melyet 2001-ben Rigó István készített.
Szent Asztrik szobra Géza fejedelem udvarházának külső fala előtt
Gyógynövény- és fűszerkert az udvaron, forró tea az Ispotályban
A gazdasági kapun belépve először a XVIII. században épített uradalmi irodák átépítésével a XX. században kialakított István Király szálloda és étterem épületének nyugati szélén álló irodában – aminek közelében egy emléktábla hirdeti a falon Széchenyi István 1834. július 6-ai pécsváradi látogatását – megvásároltunk a belépőjegyeket (a vár hivatalos oldala itt található), majd közelebbről is megnéztük az apátságot alapító Szent István király 1969. augusztus 20-án felavatott, a gazdasági kaputól jobbra, a román kori kápolna fala előtt álló szobrát, ami Boros Miklós alkotása.
A gazdasági kapu, balra pedig Szent István király szobra
Mi a normál jegy helyett – amivel a látogatók a felújított vármúzeumot, a román kori kápolnát, a romkertet, a Kígyós Sándor Emlékkiállítást, a gyógynövény- és fűszerkertet, a kovácsműhelyt, a füstös konyhát és az aktuális időszaki kiállítást tekinthetik meg – a kombinált jegyet vásároltuk meg, amivel a fentiek mellett még beléphettünk az illatkamrába és a sókamrába, valamint a TeaTárban elfogyaszthattunk egy csésze Mecsek teát. Először a monostortemplom romjaitól északra, a gazdasági bejárat közelében, a várudvaron kialakított bencés gyógynövény- és fűszerkertet néztük meg. Magyarországon a pécsváradi apátság 1015-ből származó alapító oklevele tett először írásos említést a gyógyító munkáról, betegápoló és fürdősszolgákat rendelve az apátsághoz.
A gyógynövény- és fűszerkert
A kőszegélyes, kockaköves úton járva láttunk levendulát, kamillát, citromfüvet, szurokfüvet, mentát és borsmentát, körömvirágot és gyűszűvirágot, valamint ezerjófüvet a kis kertben, ahol a látogatók számára padokat is kihelyeztek. Mi azonban az október végi, hideg őszi időben nem próbáltuk ki a padokat, hanem inkább a délkeleti bástya felé vettük az irányt a monostortemplom és a hozzá délről csatlakozó kvadrum romjai mellett elhaladva.
A délkeleti ágyútoronyban van az Ispotály
Az 1988-ban megnyitott István Király szállodát az építkezések során összekötötték a XV. században épült, a vár egyetlen épségben maradt ágyúbástyájával, melyben a szálloda két különleges apartmanja került kialakításra, míg a földszintjén az Ispotály és a TeaTár található. A kellemes, forró Mecsek Teát kortyolva megnéztünk egy kisfilmet a monostorról, aztán felkerestük az épületben kialakított illatkamrát, majd a sókamrát is.
Sejtelmes fények az illatkamra szépen díszített falán
A csarnoktemplom romjai
Miután odabent felmelegedtünk, visszatértünk az udvarra, melynek nagy részét a romkert foglalja el. Itt állt valamikor a bencés szerzetesek csarnoktemploma, melyet először román stílusban építettek fel a XI. században, majd gótikus stílusban építették át a XIII. században, amikor sor került a nyugati irányba történő meghosszabbítására.
A monostor csarnoktemplomát egy szárny kötötte össze az északi épületekkel, az összekötő szárny falai jól látszanak a képen, szemben az egykori udvarház épülete és a kaputorony áll
Ekkor a templom nyugati kapuja az északi oldalra került át, sőt két kaput is nyitottak egymás mellett. Egyet az épületen belül, az észak-déli összekötő épületszárny csatlakozásánál, melyen keresztül a szerzetesek közlekedtek, a második bejáratot pedig a környék lakossága, a kívülről a templomba igyekvők használták.
A templomhajó, előtérben a szentélyrekesztő vonalával
A templom keleti végén – a mai étterem bejáratánál – álló román kori, rövid, egyenes záródású szentélyt a XIV. század végén, vagy a XV. században elbontották és helyette a gótikában szokásos, hosszú, sokszög-záródású, kívülről támpillérekkel megerősített szentélyt építettek. A szerzetesek életének színtere a monostor volt, amely alapvetően két egymástól elkülönülő részből állt: a külső világtól elzárt részből (clausura) és a világiak által is látogatható helyiségekből.
Itt állt a csarnoktemplom szentélye
A templomon belül a szerzetesek helye a szentélyben, illetve a hajó elkülönített keleti részében volt, míg a világi személyek kizárólag a templomhajóban tartózkodhattak, a két részt pedig a szentélyrekesztő választotta el egymástól. A monostor központi helyének a csarnoktemplom számított, hiszen többnyire itt zajlottak az istentiszteletek, illetve a misék. Ugyanakkor a templomon kívül is több helyiség rendelkezett oltárral, például a sekrestye és a káptalanterem, illetve a monostor területén épült külön kápolnák, ahol szintén végezhettek szertartásokat. Ezek a kápolnák különféle szerepeket töltöttek be, volt apáti kápolna és sírkápolna is.
A monostornégyszögből csak a nyugati szárny alatti pince maradt
A monostornégyszög (kvadrum) a templom déli oldalán állt, a terepviszonyokból adódóan a templomhajó padlószintjénél 2,5-3 méterrel mélyebben. A kvadrum közepén található téglalap alaprajzú kert körüli kerengő homlokzatát oszlopokon nyugvó árkádívek tagolták. A kert délnyugati sarkában állt a négyzetes alaprajzú kútház a gazdagon tagolt kúttal. A kerengőfolyosó, azon kívül, hogy egybefűzte a monostor különböző helyiségeit, többféle funkciót is ellátott. Ez volt például a szerzetesek séta közben végzett elmélkedő-szemlélődő imádságának a helye, ugyanakkor temetkezési célra is használhatták. A feltárás alapján viszonylag pontos képet alkothatunk a kerengőt körülvevő épületekről és azok funkciójáról.
A csarnoktemplomtól délre (a képen a romoktól balra) állt valamikor a monostornégyszög, ami sajnos teljesen elpusztult
(Kép: https://www.varak.hu/latnivalo/index/347-Pecsvarad-Var/)
A kvadrum keleti szárnyának középső része a káptalanteremmel azonosítható, figyelemmel arra, hogy a téglapadlós terem keleti fala előtt négyzetes oltáralapozásra bukkantak a régészek, a falai mentén pedig padka húzódott, ahol a szerzetesek ültek. A helyiség pontos kiterjedését nem ismerjük, mert annak északi falát az ásatási dokumentációk szerint nem sikerült feltárni, a káptalanterem pillérei közül csak a délinek az alapozása került elő. A keleti szárny déli részén volt a szerzetesi terem, problémákat vet fel azonban a keleti monostorszárny északi részének kialakítása. A bencés monostorok hagyományos elrendezése szerint közvetlenül a templom szentélye mellett a sekrestye következett, Pécsváradon azonban a templom és a monostornégyszög közötti nagy szintkülönbség miatt ez biztosan nem így volt. A sekrestyében végzendő feladatok céljára vélhetően a szentélytől északra álló, azzal egy szintben elhelyezkedő helyiség szolgált.
A sekrestye a szentélytől északra állhatott
A monostor keleti szárnyának északi végében valószínűleg egy lépcsőház helyezkedett el, amelyen át a szerzetesek a kerengőből a szentélybe juthattak. A kvadrum déli szárnyának földszintjén foglalt helyet az ebédlőterem (refektórium), illetve annak közelében a konyha. A régészeti feltárások során ezeket a helyiségeket Pécsváradon is sikerült beazonosítani, a déli szárny keleti felén volt az ebédlő, a nyugati középpilléres helyiségben pedig a konyha. A refektórium északi falánál feltárt pillér az egykori felolvasópult maradványaként értelmezhető, ahonnan az étkezés közbeni felolvasást végezték a szerzetesek. A monostornégyszög nyugati szárnyának déli részét egy nagyméretű kéthajós pince (cellarium) foglalta el, ahová észak felől egy kőlépcsőn lehetett lejutni. Vélhetően ebből a pincéből lehetett a konyha alsó szintjét megközelíteni. A monostornégyszög kapuja közvetlenül a pincétől északra nyílt, ehhez a kapuhoz kívülről, nyugat felől néhány lépcsőfok vezetett fel. A kapun belépve egy helyiségbe lehetett jutni, ahonnan a pince lejárata is nyílt. Ez a szoba, esetleg ennek északi szomszédja volt a kapusszoba. A nyugati szárny északi részének az alaprajzi beosztása meglehetősen bizonytalan, a szárny északi részén nyugat felől egy később lebontott, kétosztatú épület csatlakozott hozzá.
A kvadrum elhelyezkedése és termei
Az emeleti helyiségekről – köztük a szerzetesek hálóterméről (dormitórium) – semmit se tudunk. A dormitórium rendszerint a kvadrumnak a templom szentélyéhez kapcsolódó keleti, emeleti részén volt. Pécsváradon a már említett szintviszonyok miatt a dormitórium padlószintje nagyjából egy magasságban lehetett a templom szentélyével. A monostor helyiségei kezdetben fafödémesek voltak és majd csak a XV. század végi átépítés során kaptak boltozatot. A bordás keresztboltszakaszok a helyiségek tengelyében álló pillérekre támaszkodtak. A felsoroltakon kívül a monostorkomplexumban még más helyiségeknek is lenniük kellett, de ezeknek a pontos elhelyezkedéséről egyelőre semmilyen információval nem rendelkeznek a kutatók. Nem lehet tudni, hogy hol kaptak helyet például a novíciusok vagy a betegek, ugyanígy nem ismert a fürdő, illetve a különböző műhelyek elhelyezkedése sem, ahogy arról sincsen adat, hogy a hiteles helyi tevékenység eljárásai során az érintett világi személyek az épületen belül hol tartózkodhattak.
Az apátság nyugati irányból nézve (Kép: https://www.varak.hu/latnivalo/index/347-Pecsvarad-Var/)
Ugyanakkor vannak olyan helyiségek is, amelyeknek bár előkerültek bizonyos falmaradványai, a rendeltetésük nem ismert. Sajnálatos módon az 1543-as robbantás és felégetés, valamint a török kort követően, az 1700-as évek elején végzett tereprendezés következtében a monostorépületből és a csarnoktemplomból csak kőfaragvány-töredékek és némi alapfal maradt az utókorra. Kivételt csak a monostornégyszög nyugati szárnya alatt kialakított pince jelentett, melynek szintjét nem érte el a tereprendezés, így jórészt a felmenő falai is megmaradtak. Jelenleg a pécsváradi vár kőtára van elhelyezve a pincében, az egykor virágzó monostor elpusztult épületeinek faragott kőelemeivel együtt. A pince felett 2014-ben nyitott, fedett rendezvényterem létesült, az úgynevezett Hodály.
A Hodály a pince felett
Kiállítások az apátság területén
A Hodály és a nyugati várfal között sétálva eljutottunk a monostor déli végébe, ahol a várban látható alaprajzok szerint két bástya is állt.
Balra a Hodály épülete, jobbra pedig a nyugati várfal
Az egyik hengeres kialakítású volt, és ott állhatott, ahol napjainkban a falon egy kapura hasonlító, íves nyílás látszik. A várban elhelyezett térkép szerint a monostor déli, kövekkel borított részén tűzrakó helyet alakítottak ki.
Nyílás a déli várfalon
A nyugati fal mellett haladva elindultunk az északnyugati épületegyüttes felé, útközben elsétáltunk a nyugati bástya alapfala mellett. Először a kovácsműhelyt – már az apátságot alapító oklevél is meghatározta, hogy tíz kovács és öt aranyműves igyekezzék az apát szolgálatára – és a füstös konyhát néztük meg, majd egy lépcsőn felkapaszkodtunk az úgynevezett szakállszárítóra – egy várfalsétány a gyilokjárón –, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a rommezőre és az azt körülvevő épületekre, valamint kifelé, a környező tájra is.
A kovácsműhely és a füstös konyha
A ma látható várfalak közül csak a nyugati oldal ezen darabja, a várfalon látogatható gyilokjáró szakasza tekinthető eredetinek, a többi XVIII. századi rekonstrukció vagy utánépítés.
Kilátás a nyugati várfal gyilokjárójáról
Miután kigyönyörködtük magunkat, megnéztük a nyugati fal mellett álló, barokk kori ház emeletén berendezett kiállítást, ahol az 1943-ban Debrecenben született Kígyós Sándor szobrászművész alkotásai láthatók, aki 1966-tól egészen 1984-ben bekövetkezett haláláig Pécsváradon élt és alkotott.
A Kígyós Sándor Emlékkiállítás
A gyilokjáróról közelről megfigyelhettük a monostor északnyugati épületeit, a nyugati sarokban a XV. századi lakótornyot, mellette pedig a XIV. században épült apáti palotaszárnyat. A két épület napjainkban egyaránt kétszintes, azonban a torony legalább még egy szinttel rendelkezett, a két épületet elválasztó vonalat egy függőleges kősor jelzi a fehérre vakolt falon.
A kapualjtól balra az apátsági palotaszárny, majd a lakótorony látható, a két épületet elválasztó vonalat egy függőleges kősor jelzi (A kép bal szélén pedig a barokk kori ház áll.)
A bejárati kapunyílás másik oldalán Géza fejedelem egykori udvarházában kialakított múzeum várja a látogatókat. Visszatérve az udvarra előbb az apáti palotaszárny földszintjén, a Szent László terem időszakos kiállítását tekintettük meg, majd a kapualjból – ahol megtaláltuk a korábban már említett ülőfülkék maradványait – beléptünk a vármúzeumba, ahol a látogató megismerheti a monostor különböző épületeinek történetét, valamint az apátság kutatástörténetét.
A vármúzeum kiállítása
A belső teremben, a román kori kápolna altemplomának bejárata előtt egy nagyméretű makett mutatja be, hogyan is nézhetett ki a pécsváradi bencés apátság az 1543-ban bekövetkezett pusztulása előtt.
A kápolna altemploma
A középkori monostor legjelentősebb része az altemplom, amely a Géza fejedelem udvarházához csatlakozó kétszintes kápolna alsó része volt. A jelenlegi formáját az 1157-es tűzvészt követő átépítés során elnyert helyiség eredeti elrendezésének nyomait a régészeti feltárások hozták felszínre.
Az altemplom északi oldala
A templom nyugati felében több olyan falmaradvány is előkerült, amelyet az egykori pillérek alapozásaiként azonosítottak a régészek. A román stílusra jellemző keskeny, kisméretű ablakokon átszűrődő napfény csak gyengén világította meg a falakat, pilléreket, sajátságos, békés hangulatot varázsolva ezzel a belső térben. A kápolna ma is felszentelt, szakrális tér – 1996-ban Várszegi Asztrik pannonhalmi apát szentelte újra – és esküvők színhelyeként igen népszerű.
A szentély
Az altemplom bejárata, csakúgy, mint jelenleg, a nyugati előtér felől nyílhatott, a dongaboltozatos előtérbe viszont dél felől, a kápolnát a kolostortemplommal összekötő szárnyból lehetett bejutni. Az emeletre az előtérhez nyugat felől csatlakozó, szintén az összekötő szárnyból megközelíthető lépcsőházon át vezetett a feljárat. A felső kápolna tere a mainál jóval magasabb volt és nyitott fedélszék fedhette, csupán a szentélye lehetett boltozott. Rendkívüli és páratlan értéket képvisel az altemplom szentélyének boltozatán, a jobb oldali dongán megmaradt, bizánci stílusú falfestményrészlet, amely egy főangyalt – a hagyomány szerint Szent Mihály arkangyalt – ábrázol, aki a szemközti boltszakaszon lévő társával együtt az apszis keleti oldalán levő Majestas Domini kíséretét alkothatta.
Falfestményrészlet az altemplomban
A későbbiekben egy mellékoltárt is emeltek a déli oldalon, valamint egy bejáratot nyitottak a déli fal nyugati részén, aminek gótikus lábazati kövei jól láthatóak a külső homlokzaton. A XVIII. században a szentélyvégződés körbefalazásával egy időben a déli homlokzaton új ablakokat nyitottak, majd egy későbbi periódusban a homlokzat elé támfalat emeltek.
Ablakok az altemplom déli homlokzatán
Az altemplom padlózatában egy XV. századból származó sírkő is látható.
A XV. századi sírkő
Vak Béla herceg trónja
Az altemplom meglátogatását követően elhagytuk a vármúzeumot és visszatértünk a várudvarra. Mivel lassan dél felé közeledett az idő, úgy döntöttünk, hogy az ebédünket az István Király étteremben fogyasztjuk el.
Bal oldalon az udvarház, mögötte a plébániatemplom tornya látszik, a romkert mögött pedig az István Király szálloda és étterem L alakú épülete
A szállodát és éttermet az 1980-as évek végén alakították ki a XVIII. században az udvar északkeleti sarkán épített uradalmi irodák átépítésével. Mielőtt még beléptünk volna az étterembe, megnéztük Vak Béla trónját az L alakú épület északi szárnya előtt álló fa alatt.
Vak Béla trónja
A pécsváradiak megőrizték a megvakítása után, 1125-ben az apátság fala között menedéket kereső Béla herceg – Álmos herceg fia, Könyves Kálmán király (1095-1116) unokaöccse – emlékét, akinek alakjához több helyi monda is kötődik, ilyen például a megabroncsolt fa története. Eszerint a Könyves Kálmán király bosszúja elől Bizánc felé menekülő Álmos herceg a pécsváradi kolostorban rejtette el megvakított fiát, Bélát, akiből később II. (Vak) Béla néven magyar király lett és 1131 és 1141 között uralkodott. A történet szerint a monostor falánál állt egy szép gesztenyefa, mely alatt órák hosszat is elüldögélt a vak herceg. Egy éjjel szörnyű vihar tombolt, a szél megtépázta a fa hatalmas koronáját, a két méter vastag törzsébe pedig belecsapott a villám. A bencés szerzetesek nem akarták elszomorítani a herceget, ezért kádárokat hívattak, akik kocsiabroncsokkal összepántolták a fa törzsét, majd a szerzetesek vászondarabokkal letakarták a gesztenyefa megtépett koronáját, hogy Béla továbbra is élvezhesse árnyékát kedves fájának. Ma a várudvar legnagyobb fájának árnyékában II. Vak Béla trónja emlékeztet a XII. században élt királyra, ami Szabó Tamás és Szabó László fafaragó művészek alkotása.
Búcsú Pécsváradtól
A kiadós és finom ebédet követően elhagytuk a monostor területét, és kívülről néztük meg a keleti várfalat, valamint a délkeleti, patkó alakú ágyútornyot, ami az utca felől nézve hengeres kialakítású.
A délkeleti ágyútorony az utcáról nézve
Végül felkapaszkodtunk a XVIII. század második felében a monostor fölé magasodó domb tetejére épített plébániatemplomhoz, majd az épület körüljárását követően – miután a dombról is megszemléltük a bencés apátságot – visszatértünk a kocsihoz és továbbindultunk a Mohácsi Nemzeti Emlékhely felé.
A plébániatemplom dombjáról is megnéztük a pécsváradi apátság épületét
A pécsváradi bencés apátságról további képek találhatók a Studhist Facebook oldalán: https://www.facebook.com/studhist/
Végül két videó Pécsváradról:
Források és ajánlott oldalak:
https://www.pecsvaradivar.hu/a-var-tortenete
