Buda várának történetéről négy írásom is megjelent a Studhist blogon 2018-ban, az utolsóban – amely itt olvasható – a dualizmus kori építkezéseket és a II. világháború pusztításait mutattam be vázlatosan. A dualizmus kori építkezéseknél röviden szóltam a vár Nyugati falszorosában felépített Magyar Királyi Lovardáról, ami a második világháború során megsérült, majd a kommunizmus idején lebontották. Az alábbiakban Soós Esther szobrász írása olvasható, aki az elmúlt években az újjáépülő Lovardán található ornamensek elkészítésében vett részt.
Vázlatos művészettörténeti előzmény
A XIX. és XX. században visszatérő jelenség volt a barokk építészet hatása. A barokkizáló építészet irányzataitól elválasztható az osztrák-magyar monarchiabeli késő historizmus építészetének neobarokkja, mely császári stílusa és tekintélyt demonstráló kisugárzása miatt vált népszerűvé. A XIX. századi Európában szinte minden állam kereste saját stílusát: Franciaországban a francia reneszánsz több korszaka, Angliában inkább a gótika, a Német Császárságban a barokk és romantika vagy a német-reneszánsz vált kiemelkedővé, míg az Osztrák-Magyar Monarchiában a német reneszánsz egyáltalán nem hódított teret magának. Az 1870-es években születtek meg a neobarokk stílus első épületei a Monarchia területén, ezek gyakorlatias célok mentén – polgári házak vagy bérpaloták formájában – váltak népszerűvé. Az 1880-as évekre ebben látták az igazi nemzeti stílust, magasabb piedesztálra emelkedett, hiszen Ferenc Ferdinánd trónörökös kedvence volt. 1889-re a magyar régióban hatalmas mértékben növekedett meg a neobarokk stílus jegyében épült házak aránya főleg a fővárosban, Budapesten.
A Kármán Géza Aladár és Ullmann Gyula építészek által 1896-ban tervezett Francia étterem neobarokk épülete a Városligetben
A neobarokk építészet célja az volt, hogy a barokk formaelemek újra felhasználásával modernnek számító, vérbeli XIX. századi épületeket hozzanak létre, az iparilag fejlődő világ számára korszerűt, építészetileg kifogástalan alkotásokat emeljen a kor legmodernebb építőanyagaival és a legjobb épületszerkezeteinek felhasználásával, amelyek teljesen új funkcióknak is megfeleltek. Ami döntően határozza meg a neobarokk stílusát az az alaktan, vagyis a homlokzat és a dekoratív belső terekben megjelenő ornamentikák és motívumok, ezek mellett a belül jelentkező rokokó elemek. Tehát ez a stílus nem létezik rokokó tendenciák nélkül. A kor másik főstílusa ebben a régióban a szecesszió, ami XIX. század végén jelent meg. E stílus célja a régi és hagyományos elemektől való elszakadás, ez az építészetben is kellőképp jelentkezett. A történeti múlttól elszakadva új, a modern élet lendületét kifejező formákat teremtett, bár a korabeli arisztokratikus és kecses jellegzetesség megmaradt. E stílusban főleg a vonalasan kígyózó ornamentika merész burjánzása, ostorcsapásszerűen végződő indák, tehát a szigorú geometriai formák szabályossága helyett a természetes, szabadon mozgó formák lettek favorizálva. A Magyar Királyi Lovarda alaktana és díszítése keveredő: nagyobb mértékben neobarokk, így többnyire ezen stílus jegyében épült, azonban a szecesszió stílusirányzata is erősen hatott az épületre.
Gránátalma oldalfali ornamens – a szecesszió stílusirányzata is erősen hatott a Lovarda épületére
Ennek sajátossága a nemzeti motívumok megjelenése az ornamentikákban, mint például a virág-díszítések és termések, vagy az indaszerűen ”kacskaringózó” levelek és szárak.
Leveles rozetta
Ez a stíluskeveredés avanzsálta az épületet igazán fenségesség, a budavári palotanegyed ékévé, elsősorban arisztokratikus jellege miatt.
A Királyi Palota és a Magyar Királyi Lovarda épületének története
Az újjáépülő Magyar Királyi Lovarda területének története egészen a XVI. századig nyúlik vissza. Amikor Buda 1541-ben török kézre került, a Lovarda épületének területét külön városrésznek tartották, melyet Jeni Mahalle-nek neveztek. Ezen a 30x340 négyzetméteren még külön dzsámi is állt. 1686-ot követően, a budai vár visszafoglalása után szűnt meg a közel-keleti hangulat, innentől a területet Újvilág kertnek hívták. Ezt a területet 1884-ben vágták ketté, mégpedig az Ybl Miklós és később Hauszmann Alajos tervek alapján épülő Magyar Királyi Lovarda épületével és a Budavári Palota krisztinavárosi szárnyával.
Hauszmann Alajos építész
(Kép: https://hu.wikipedia.org/wiki/Hauszmann_Alajos#/media/F%C3%A1jl:Hauszmann_Alajos.jpg)
A budai vár átalakítására sok terv látott napvilágot, a legfőbb indok az építkezésre az volt, hogy a királyi személyzet számára már szűkösnek ígérkezett a palota, illetve Ferenc József kívánta korszerűbbé tenni, részben a közelgő magyar Millennium miatt, így császári kasszából lett finanszírozva. Az uralkodó 1875. január havában engedélyezte az építkezéseket, de időközben a tervek módosításra szorultak, ugyanis 1876-os dunai árvíz után szükségessé vált, hogy az összes épület szintvonala 91,44 centiméterrel feljebb kezdődjön, így a költségvetést 1.362,224 forint 70 koronában állapították meg, a művezetési és ellenőrzési költségekkel együtt. A tervek közt szerepelt, hogy a vár épületét kitoldják, úgynevezett arzenált építenek hozzá, s ezt vezetik el teljesen a Szent György térig. A kezdeti tervek arról szóltak, hogy a várkert alatt bazárokat nyitnak, ellenben Buda e részén nem volt valami elénk a kereskedelmi forgalom, így a bazárok számát korlátozták. Helyükön lejtős feljáratokat emeltek, ekképp az egész környék monumentálissá vált. Ebben a térségben nagy szükség volt a szépülésre a korabeli cikkek és egyéb tájleírások alapján, mivel a házak többsége romos állapotban volt. A királyi palota építkezése 1890. június 2-án kezdődött meg Ybl Miklós tervei alapján. A híres építész azonban 1891. január 22-én elhunyt, ami hatalmas törést okozott a korabeli magyar építészetben. Tervei azonban készen álltak és többnyire azok alapján folytatódtak a munkálatok. 1891. március 3-án Hauszmann Alajost nevezték ki Ybl helyére, aki fokozatosan módosított az eredeti terveken. Ybl Miklós visszafogottabb neobarokkja után Hauszmann grandiózusabb, merészebb, a történeti barokktól erősen eltérő, a szecesszió stílusával keveredő historizáló stílust alkalmazott, amely kisebb felháborodást váltott ki a „konzervatívabb” építészeti szférában. Hauszmann leginkább a belső terekben fejtette ki tervezői képességeit. A budai vár építésével párhuzamosan, 1901 és 1903 közt a Szent György tér ikonikus épülete, a Magyar Királyi Lovarda is felépült.
A budai vár építésével párhuzamosan a Magyar Királyi Lovarda is felépült (Kép: http://fortepan.hu/)
Hauszmann Alajos a tagozatok nagyobb méretű megmozgatásával, a díszítés nagyarányú bővítésével ért el hatalmas volumenű hatást, amelyben a nemes anyagoknak és a társművészeteknek, így a szobrászatnak is legalább akkora szerepe jutott, mint az építészetnek. A korabeli forrásokból kiderül, hogy olasz díszítő-szobrászok és kőfaragók dolgoztak a Lovarda épületén, ami nem csoda, hiszen szakiskolák hiányában a magyar régióban kevesen foglalkoztak a különböző építőipari ágazatokkal, mint például az építészettel, az építészeti üveg tervezésével és gyártásával, vagy a díszítő-szobrászattal, amelyek a korban nagyon felkapott foglalkozások voltak, főleg a frissen egyesült Budapesten, amelyet az egyesülést követően egyből elkezdtek fejleszteni. A legelső kifejezetten építészeti iskola, a Schola Graphidis Budensis volt, ahol díszítő-szobrászatot és szobrászatot is oktattak. Érdekességként említem, hogy anno Mária Terézia császárnő 1777-ben léptette érvénybe tanügyi rendeletét a Ratio Educationis-t, amely értelmében megalapították a legelső főként építészettel foglalkozó iskolát 1778-ban Buda városában, amely később kettévált, így 1883-ban Pestre is települt a mai Kálvin tér környékére. Ez az iskola volt a Schola Graphidis Budensis (ma: Budai Rajziskola, valamint Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium). Az intézmény pesti részlege címert is kapott, illetve később 1890 körül Róth Miksa, a Monarchia egyik legjobb építészeti üveg és mozaik tervezője, mind a négy eredetileg indított szaknak készített külön armát is az épület kapujának ablakára, amelyeket korabeli attribútumok ábrázolásával tett egyedivé. A harminc méter magasságú, neobarokk stílusú Magyar Királyi Lovarda építésénél természetesen magyarokat is alkalmaztak, így készíthette el a „Csikós” szobrot – vagy más néven a ”Lófékező” szobrát – ifjabb Vastagh György, amely az épület elé került. Emellett a magyar népi motívumú reliefeket is magyar díszítő-szobrászokra bízták. Ez a hatalmasan ívezett, impozáns vasszerkezetű tetővel rendelkező épület nagyságánál, valamint szépségénél fogva az összes európai udvar lovardáját felülmúlta. Belülre körbefutó karzatot és tükörfolyosót terveztek, e mellé épültek az istállók, de csak a hátaslovak számára, az épület kifaragott fából készült mennyezete pedig Thék Endre munkája volt.
Az újjáépített Lovarda belső tere
A második világháború során a Budavári Palotanegyed – benne a Lovardával – is hadszíntérré vált. A szovjet Vörös Hadsereg és a hozzájuk csatlakozó románok által ostromolt Budapestet védő magyar és német csapatok 1945 februárjában a várnegyed területére szorultak vissza. Az 1944-1945-ös ostrom idején, a területért folyt harc során a Lovarda és környezete jelentős károkat szenvedett, hiszen súlyos találatokat kapott a szovjet tüzérségtől. A palota kupolája beomlott, az értékeket elhordták, az épületek kigyulladtak, a Lovarda 40%-os kárt szenvedett egy bombázásban, amelyben telitalálatot kapott.
A Lovarda a második világháború során 40%-os kárt szenvedett
(Kép: http://pestbuda.hu/cikk/20181203_elobujt_a_budavari_lovarda)
Megmenthető lett volna, de a háború után az új magyar kormány évekre lezáratta az épületet, ezzel is szemléltetve az előző igazgatási rendszer bukását. A magyar kommunizmus hajnalán, az 1950-es évek ideológiájával élve a rendszert nem motiválta az épület rekonstrukciója, nem lett volna célszerű tovább éltetni azt az irányzatot, amelyet az épület – is – sugallt. Végül 1954-ben a Lovarda épületének eltávolítása mellett döntöttek. Eredetileg volt egy olyan tervezet, miszerint az egész várnegyedet lebontják, mivel funkcióját vesztette, helyette egyetemi campust létesítettek volna a területen. Végül az 1960-as években több évtizedes rekonstrukció következett, a vár az eredeti háború előtti formáját ugyan nem kapta vissza, de egy új, stilizáltabbat – alacsonyabb költségvetésből – igen. Akkortájt helyezték át a Történeti Múzeumot és a Nemzeti Galériát is a várba.
A Lovarda rekonstrukciója, díszítő szobrászat
Több nehéz munkán voltam túl, amikor felkértek a Lovardán látható ornamensek elkészítésére 2016 végén. A Szépművészeti Múzeum belső ornamenseinek restaurálásával párhuzamosan kezdtem el a budai Lovarda díszítéseit készíteni. A Lovardán egyetemesen nagyjából négy évig tartottak a munkálatok, a díszítés és mintázás része pedig megközelítőleg két évig.
A Lovardán nagyjából négy évig tartottak a munkálatok
Az ornamensek tervrajzait az eredeti Lovardáról készült képek alapján tervezték meg, amelyeket könyvtárak archívumaiból szereztek be. A méretarányok számaival kaptuk kézhez a tervrajzokat, ezeket külön ki kellett számolni, majd megszerkeszteni és az így megkapott 1:1-es verziót felrajzolni az alapokra, amelyekre agyagból az ornamenseket mintáztuk. A tervrajzok alapján hitelesen rekonstruálhattuk az eredeti díszítést, minden elkészült tételt több fős zsűri szemlélt meg, és segített kritikákkal. Többször volt, hogy teljesen elölről kellett kezdeni valamit, közben a határidők egyre inkább szorítottak. A legelső zsűrizést a Magyar Királyi Lovarda – akkoriban még csak egykori – helyére szervezték meg, így tisztelegve az eredeti kivitelezőknek: Hauszmann Alajosnak, Ybl Miklósnak és a többi alkotónak. A másik problémát a legelső nyár extrém melege okozta, mivel erdélyi agyaggal dolgoztunk a modern és praktikus plasztilin helyett, hogy korhűen rekonstruálhassuk a mintákat. Megesett, hogy egy nagyobb részen homokossá száradt a minta, amit persze lehetett korrigálni, de kényelmetlenné tette a munkamenetet. Minden egyes nyári zsűrizés megkezdése előtt még öt perccel is mintáztunk, hogy az eredmény tökéletes legyen, így hűen adja vissza az eredeti mintákat. A legnagyobb kihívást a “Trófea” nevű dombormű okozta, hiszen mozgalmas és méretes mintáról volt szó, emellett rengeteg tétel várt a sorára. A rajzok nem adták vissza teljesen a meredekséget csak a méreteket számokban, hiszen egy tervrajzot sajnos akkoriban – a XIX. század végén – még nem tudtak 3D-ben elkészíteni, így nem jöhetett ki a síkból, ezért a sisakrostélyt a perspektíva szerint, döntve készítettem el, ahogyan az eredeti domborműről készült fotókon is kivehető. A magasból – ha majd az épületet felkeresők feltekintenek rá – látszódhat az egésze, illetve a sisakrostély is szépen kivehető lesz.
A “Trófea” nevű dombormű készítésének fázisai
A Trófea domborművel párhuzamosan készítettem a lófejet ábrázoló szobrot, amit – mivel ez volt az egyik legaprólékosabban díszített minta – direkt mélyen, más szóval "kontrasztosan" igyekeztem mintázni, hogy több méterről is kivehető legyen a gazdag díszítés.
A lófejet ábrázoló szobor
A szecessziós sarokdísznél volt egy kisebb kihívás, amit nem is a mérete okozott, inkább a finom részletek és az egymásba fonódó indák egyvelege. A kérdés az volt, hogyan is váljon egy agyagtömb sáslevéllé? Igyekeztem a sáslevél és a dísz közepén látható krizantém virág anyagát imitálni, emellett a perspektíva szerint mindent kihozni a térből.
A szecessziós sarokdísz
A szecessziós sarokdísz jellegzetessége az, hogy virágok és termések gazdagon díszítik és ehhez "ostorcsapásszerű” indák, sáslevelek társulnak. Ahogy már fentebb kifejtésre került, a szecessziós stílus egyik sajátossága a burjánzó növényzet, emellett a motívumok részletessége, ez a szupraportákra, más néven az ajtó feletti domborművekre is vonatkozik. Minden tételnél tekintettel kellett lenni arra, hogy elég magasan lesznek elhelyezve az épületen belül, ezért figyeltünk a kontrasztosságra, hogy az így megszülető árnyékok kiemeljék a formákat, ezáltal kivehetővé váljanak, ha majd a látogatók feltekintenek rájuk.
Achantus szupraporta
Gránátalma szupraporta
Az öntőknek is kiemelten fontos szerepük volt, hiszen ilyen díszes minták öntéséhez hatalmas tapasztalat és rutin szükséges. Tőzsér Tamás volt az egyike azoknak, akik öntötték a díszítéseket, több száz, majdnem ezer tételt öntött ki rekordidő alatt a külső és belső homlokzatra. Bonyolult és hosszadalmas eljárások sora következett, ami megkövetelte a precízséget, hiszen, ha sérül a díszítőelem, akkor nincsen másik verzió. A mintázás csak egy fázis volt, a folyamat több részből állt: a mintákat ki kellett önteni, majd ezt gipsz-retusálás követte, amelyet javarészt Indi Alexandra végzett – aki részt vett a Parlament 2018-as restaurálásán is –, illetve a szecessziós sarokdísz retusálását jómagam csináltam. A retusálást követően a díszítéseket már fel lehetett helyezni a meghatározott helyükre.
Ajtószemöldök
A Magyar Királyi Lovarda újjáépítése az eredeti tervek szerint történt, rekonstrukciója álláspontom szerint mindenképpen indokolt volt, hiszen a magyar népet világszerte lovas nemzetként tartották és tartják számon, emellett a budai vár egyik ikonikus épületének számított az 1900-as évek elején. Biztos vagyok abban, hogy az újjáépült Lovarda, a körülötte kialakított Csikós udvarral, a szintén visszaépített Főőrség épületével, valamint a két épületet összekötő Stöckl-lépcsővel együtt a budai vár kiemelt látványosságaként fog szolgálni a jövőben.
Az újjáépített Lovarda
Úgy látom utólag is, hogy megérte részt venni az újjáépítési munkálatokban, amit a legnagyobb tisztelettel végeztünk. Mivel az épületnek komoly értéke és története van, igyekeztünk a lehető legnagyobb profizmussal állni a rekonstrukciójához, időt és energiát nem spórolva. Szerintem szépen lett lezárva a folyamat, legalábbis részemről mindenképpen.
Az újjáépített Magyar Királyi Lovarda épületére felhelyezett díszítésekről, valamint az elkészítés munkafolyamatairól további képek tekinthetők meg a Studhist Facebook oldalán: https://www.facebook.com/studhist/
Források:
Alkotmány, 1900. április, 5. évfolyam, 78-102. szám
Képes folyóirat- Vasárnapi újság 28. kötet
Hazai táj 1899.
Vasárnapi újság 1900 226. 5. Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak, 4. oldal
Alkotmány, 1900. szeptember 5. évfolyam, 208-233. szám
ADT – arcanum.hu bővített változata
