Historia est magistra vitae

Kirándulás a történelembe

Kirándulás a történelembe


Kereszténysziget erődtemploma

Az evangélikus Szent Szerváciusz templom

2018. június 20. - Egri Gábor

A 2017-es erdélyi kirándulásunk második napjának reggelén felkerestük Alvinc települést, ahol megnéztük Fráter György bíboros kastélyának csekély romjait, majd onnan délkeleti irányba utaztunk tovább az A1-es autópályán Erdély belseje felé. Nagyszeben városától mintegy tíz kilométerre nyugatra, a…

Tovább

Buda várának története 1849-től napjainkig

Építkezések a dualizmus idején, a II. világháború pusztításai

A korábbi három írásomat követően – lásd a bejegyzés végén – elérkeztünk a budai vár eddigi történetének utolsó fejezetéhez, melyben az erősség históriájának 1849-től egészen napjainkig lezajlott fontosabb eseményeiről lesz szó. A XIX. és a XX. század is bővelkedett építkezésekben, átalakításokban…

Tovább

Buda várának története 1686-tól 1849-ig

A vár újjáépítése, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc

Eddig két bejegyzést írtam Buda várának történetéről, az elsőben a középkori vár és város építéséről és virágkoráról volt szó, a másodikban pedig a törökök 145 éves uralmáról, valamint Buda 1686-os visszafoglalásáról. A legtöbb vár esetében itt véget is szokott érni a dicső történet, esetleg még a…

Tovább

Buda várának története 1526-tól 1686-ig

Buda török megszállása és visszafoglalása

Előző bejegyzésemben bemutattam a budai vár építésének megkezdését a XIII. század közepén, majd végigkövettem a vár vázlatos történetét egészen a mohácsi csatát követő török fosztogatásig. 1526-ban Szulejmán szultán még nem tartotta meg a várat és a hozzá tartozó települést, hanem miután teljesen…

Tovább

Buda várának története 1526-ig

A vár építése a tatárjárást követően, majd fénykora a XV. században

Elég hamar rájöttem, hogy nehéz feladatra vállalkoztam, amikor a budai vár történetének feldolgozásához és rövid leírásához hozzákezdtem. Majdnem az összes vár – amelyet eddig meglátogattam – érdemi története a török hódoltság koráig, esetleg a Rákóczi-szabadságharcig tartott, utána szinte minden…

Tovább

Cseszneki vár, az Eszterházyak birtoka

A vár története a XVII. század végétől napjainkig

Előző bejegyzésemben Csesznek várának történetét követtem nyomon a vár XIII. századi építésétől egészen a török kor végéig, 1686-ig. Mai írásomban az 1636 óta Cseszneken birtokos Eszterházy család által kivitelezett építkezésekről lesz szó, majd a vár pusztulása, régészeti feltárása és…

Tovább

Cseszneki vár, a bakonyi erdőispánság központja

A vár története a törökök kiűzéséig

2017 júliusának végén és augusztusának első napjaiban a Vértesben és a Balaton környékén kirándultunk, ahol megnéztük többek között a gesztesi és gerencséri várak romjait, a vértesszentkereszti bencés apátságot, Csókakő várát, Fehérkő várát Kereki határában, a somogyvári bencés apátságot, a fonyódi…

Tovább

Alvinci kastély

Martinuzzi Fráter György várkastélya

2017 augusztusában, az öt napos erdélyi körutazásunk első napjának késő délutánján – Solymos, Déva és Vajdahunyad várainak meglátogatását követően – érkeztünk meg a Szászsebestől délre található Szászcsóron lefoglalt szállásunkra. Vajdahunyadtól Szászsebes felé elhaladtunk Alkenyér mellett, mely…

Tovább

Essegvár, Castrum Scegh

A Veszprém megyei Bándon található várrom

Bánd község – mely tíz kilométerre fekszik nyugati irányban a megyeszékhelytől, Veszprémtől – déli határában, a Séd patak mellett emelkedő mészkőszirt északnyugati végén találhatók Essegvár romjai. Nagyvázsonyt – ahol a Kinizsi várat és a pálos kolostorromot…

Tovább

Nagyvázsonyi pálos kolostorrom

A vázsonyi Szent Mihály pálos kolostor története

Vázsonykő várának – vagy ismertebb nevén a nagyvázsonyi Kinizsi várnak – meglátogatását követően visszasétáltunk a temetőnél hagyott kocsinkhoz, majd onnan nyugati irányba indultunk el egy földúton. A pálos kolostor romjait nem nehéz megtalálni, nem kell sokat gyalogolni, a maradványokhoz vezető…

Tovább

Nagyvázsonyi Kinizsi vár II. rész

Vázsonykő várának sorsa Kinizsi Pál halálát követően

Előző blogbejegyzésemben Vázsonykő várának történetéről volt szó 1494-ig, Kinizsi Pál halálig. A várat – melynek építését a Vezsenyi család kezdte meg a XV. század elején – Mátyás király (1458-1490) híres hadvezére, Kinizsi Pál 1472 után átépítette, bővítette, korszerűsítette. Ekkor épült meg a vár…

Tovább

Nagyvázsonyi Kinizsi vár I. rész

Vázsonykő vára, melyet a Vezsenyi család kezdett el építeni

Következő két bejegyzésemben Vázsonykő várát, más néven a nagyvázsonyi Kinizsi várat fogom bemutatni. Nagyvázsony községe a róla elnevezett Vázsonyi-medence közepén, a 600 méter magas Kab-hegy lábánál fekszik 256 méterre a tengerszint felett. A településtől délre a Balaton-felvidék dombjai húzódnak,…

Tovább

Salföldi pálos kolostorrom

A kőkúti Szent Mária Magdolnáról elnevezett pálos kolostor

2017 júliusának végén és augusztusának elején a Balaton környékén kirándultunk, ahol elég sok történelmi épületet és romot – templomokat, várakat, kolostorokat, kastélyokat – lehet felkeresni. A Kereki mellett álló Fehérkő váráról, a fonyódi cölöpvárról, a somogyvári bencés apátság romjairól,…

Tovább

Vajdahunyad várának meglátogatása

Kirándulás a várak királyához 2017-ben

Korábban három bejegyzésben is foglalkoztam az erdélyi Vajdahunyad várának, a várak királyának történetével, részletesen bemutatva a népszerű erősség sorsát az első építkezésektől kezdve a XX. századi helyreállításokkal bezáróan. 2017 augusztusában Solymos és Déva…

Tovább

Somló vára, Castrum Somlo

A magányos tanúhegyen épített vár

2017 augusztusának elején Rezi, majd Tátika várainak meglátogatását követően északkeleti irányba indultunk el, hogy felkeressük a Doba mellett található Somló várának romjait. Sümegen keresztül vezetett az utunk, ahol futólag megcsodáltuk az elmúlt évtizedekben példaértékűen helyreállított…

Tovább

Vajdahunyad vára a történelem viharaiban

A vár története 1620-tól napjainkig

Mai írásomban az 1620-as évektől veszem fel a vajdahunyadi vár történetének fonalát, néhány évvel azután, hogy az erősséget a Török családtól Bethlen Gábor szerezte meg, és nagymértékű helyreállítási és átalakítási munkálatokat végeztetett el rajta. Az előző két bejegyzésemben – Vajdahunyad vára és…

Tovább

Vajdahunyad vára és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem

A vár története a XVI. század elejétől 1620-ig

Az előző bejegyzésemben Vajdahunyad várának történetét mutattam be az építésétől – melynek időpontja bizonytalan, egyesek a XIII. század második felére, a tatárjárást követő időszakra, mások a XIV. század elejére, I. Károly király (1308-1342) uralkodásának idejére, míg vannak olyanok, akik a birtok…

Tovább

Vajdahunyad vára és a Hunyadi család

Az erdélyi Hunyad várának története a XVI. század elejéig

Erdélyi kirándulásunk első napjának utolsó állomása – Solymos és Déva várainak meglátogatását követően – Vajdahunyad települése volt, ami Dévától húsz kilométerre délre található. Erdély egyik leglátványosabb vára, Hunyad erőssége a város délnyugati részén álló dombon emelkedik, nem nehéz megtalálni…

Tovább

Tátika vára

Szánthó Manczi és Rezy Sándor tragikus szerelmi története

Mai bejegyzésemben a Balatontól északnyugatra, a Keszthelyi-hegység egyik magaslatának csúcsán a tatárjárást követően felépített Tátika várát fogom bemutatni, ami csak pár kilométerre található Rezi várától, így a két vár története szorosan összefonódik. Tátika erősségének romjai a Balaton-felvidéki…

Tovább

Déva vára és a Murányi Vénusz

A vár története a XVII. századtól napjainkig

Előző bejegyzésemben Déva várának történetét mutattam be a XVI. század végéig, szó volt többek között a vár első írásos említéséről IV. Béla király (1235-1270) és István trónörökös, ifjabb király harcai során, Kán László tartományúrról és a Szent Koronáról, a törökverő Hunyadi Jánosról, Dobó István…

Tovább

Déva vára és a tizenkét kőmives

A vár története a XVI. század végéig

Solymos várának meglátogatását követően tovább haladtunk kelet felé a Maros mentén kanyargó E68-as vagy 7-es főúton, majd Marosillye – ahol Bethlen Gábor erdélyi fejedelem született – után átkeltünk a folyón és rátértünk az E673-as vagy 68A jelzésű útra, mely egészen Déváig vitt minket. Magos Déva…

Tovább

Rezi vára

Castrum Rezy a Keszthelyi-hegység északnyugati részén

Rezi községtől északra, a Keszthelyi-hegység északnyugati részén, a Szántói-medence déli peremén magasodó 418 méter magas Meleg-hegy előreugró, meredek lejtőkkel körülvett dolomit szirtfokán állnak a középkori Rezi várának erdőkkel övezett maradványai.

Tovább

Solymos és Lippa várai Arad megyében II. rész

Kirándulás Solymos várának romjaihoz

Az előző bejegyzésemben bemutattam Solymos és Lippa várainak történetét 1552-ig, amikor is mind a két vár a törökök kezére került. Mai bejegyzésemben a két vár további sorsáról, valamint a Solymos váránál 2017 augusztusában tett látogatásunkról fogok írni. Lippa várát a kirándulásunk során sajnos…

Tovább

Solymos és Lippa várai Arad megyében I. rész

Két vár, melyek kapuként fogták közre az Alföld irányába hömpölygő Marost

2017 augusztusában öt napos körutazásra indultunk Erdélybe, melynek során számos várat, templomerődöt, egykori szász várost és kastélyt látogattunk meg. A hajnali indulást követően az Ártándi Határátkelőhelynél léptünk át Romániába, majd miután kifizettem a román utakra kötelező útdíjat,…

Tovább

Történelmi Épületcsoport, avagy Vajdahunyad vára Budapesten

A Városligeti-tó Széchenyi-szigetén álló épületcsoport

A Budapest szívében található Vajdahunyad várának hivatalosan Történelmi Épületcsoport a neve, amit az 1896-os millenniumi ünnepségekre építettek fel a Városligetben található Széchenyi-szigeten Alpár Ignác tervei alapján. A magyar honfoglalás ezer éves évfordulójára rendezett ünnepségsorozat…

Tovább

Máriapócsi Szent Mihály-templom

Nemzeti Kegyhely Máriapócson

Máriapócs, a híres búcsújáró hely Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, az M3-as autópályától délre Nyíregyháza és Mátészalka között, de meg lehet közelíteni a Nagykállót Nyírbátorral összekötő, nemrég felújított útról is. A bazilika és a mellette álló görög katolikus kolostor a település…

Tovább

Szigliget vára és az Avasi templomrom

Látogatás a Balaton váránál és a közelében található Árpád-kori templomnál

Az előző bejegyzésemben a Balaton váraként is emlegetett szigligeti vár történetét mutattam be – a XIII. századi építésétől, a török koron keresztül, a vár pusztulásáig – ma pedig a várban tett kirándulásunk, valamint a településen található Avasi templomrom meglátogatása lesz a téma.

Tovább

Szigliget várának története

Bencések által épített vár, melyet a törökök nem tudtak bevenni

2017 nyarán Kereki Fehérkő vára, a somogyvári bencés apátság, valamint a fonyódi cölöpvár meglátogatását követően néhány napot Balatonmáriafürdőn töltöttünk egy barátom házában és a strandolás mellett szakítottunk időt a környék bejárására, néhány történelmi emlék felkeresésére is. Július utolsó…

Tovább

Fonyódi cölöpvár

A végvári hős: Palonai Magyar Bálint

A kereki Fehérkő vár, valamint a somogyvári bencés apátság meglátogatása után visszatértünk a Balaton déli partján fekvő Fonyódra. A cölöpvárat – melyet a XVI. század közepén építettek fel a magyarok és harminc évvel később rombolták le a törökök – a Szent István, Árok, Sánc és Várfal utcák…

Tovább

Somogyvári Szent László Nemzeti Emlékhely

Somogyvár, mint végvár, majd az emlékhely kialakítása

Az előző bejegyzésemben a Szent László király (1077-1095) által 1091-ben alapított somogyvári bencés apátság rövid történetét mutattam be a XVI. század elejéig. Mai írásomban az apátság török kori pusztulása, majd a maradványok feltárása, a Szent László emlékhely kialakítása és az ott tett 2017-es…

Tovább
süti beállítások módosítása