Az előző két írásomban Nyitra várának történetét mutattam be – az elsőben 1044-ig, a másodikban pedig 1044-től napjainkig –, mai bejegyzésemben pedig a Várnegyedben tett 2018-as kirándulásunkról lesz szó, melynek során meglátogattuk a várat és a püspöki székesegyház épületét. Az egykori Vármegyeháza kapualján keresztül léptünk be a Várnegyed – más néven Felsőváros vagy Óváros – területére, ami a hatvan méterrel a síkság föle magasodó Várdomb tetejét uraló vártól délre, a várfalakon kívül terül el.

Nyitra vára és városa fontos szerepet játszott a magyar történelemben, bár a települést – nem teljesen azon a helyen, ahol később a Magyar Királyság idejéből ismert Nyitra felépült – a honfoglalás előtt alapították. A szlovákok előszeretettel hivatkoznak Nyitra ősi szlovák történetére, amivel kapcsolatban az előző írásomban bemutattam a Morva Fejedelemség történetét röviden, valamint arra is rávilágítottam, hogy bár Nyitra környékén valóban maradtak tömb morva-szláv területek a magyar törzsek Kárpát-medencébe történő érkezését követően, azonban akkor, és még néhány száz évig még senki se beszélt – egyik forrás sem szólt – szlovákokról, mint egységes nyelvvel, közös identitással rendelkező népcsoportról.

Miután Léva várát körbejártuk, visszatértünk a kocsihoz és az 51-es főúton közelítettük meg Nyitrát, ami napjainkban Szlovákia hatodik legnépesebb városának számít. A Nyitra folyó hídján átkelve jobb kéz felől feltűnt a dombra épült vár, míg a folyó túloldalán a távolban a Zobor-hegy nyújtózkodott az ég felé. A stadion közelében parkoltam le a kocsival, majd a nyár végi meleg, napos időben körbejártuk a várdombot, melynek legmagasabb pontján áll a vár a székesegyházzal, körülötte pedig a várnegyed, más néven Felsőváros (Óváros) terül el.

Buda várának történetéről négy írásom is megjelent a Studhist blogon 2018-ban, az utolsóban – amely itt olvasható – a dualizmus kori építkezéseket és a II. világháború pusztításait mutattam be vázlatosan. A dualizmus kori építkezéseknél röviden szóltam a vár Nyugati falszorosában felépített Magyar Királyi Lovardáról, ami a második világháború során megsérült, majd a kommunizmus idején lebontották. Az alábbiakban Soós Esther szobrász írása olvasható, aki az elmúlt években az újjáépülő Lovardán található ornamensek elkészítésében vett részt.

Az előző írásomban bemutattam Léva várának és városának történetét híres birtokosa, Dobó István haláláig, aki egy palotát kezdett el építtetni a vár déli részén. A sziklacsúcsra épített XIII. századi felső várból, valamint a körülötte a XVI. és XVII. század során kiépített, bástyákkal megerősített alsó várból álló erődítményt Anjou I. Károly király (1308-1342) szerezte vissza Csák Mátétól 1321-ben, majd Luxemburgi Zsigmond király (1387-1437)  Sárai Lászlónak adományozta, akinek az utódai birtokuk után felvették a Lévai Cseh nevet. A XVI. század közepén a hírhedt főúr, Balassa Menyhért tette rá házasság útján Lévára a kezét, majd az uradalom 1558-ban Dobó István kezébe került.

Minden évben nagy öröm számunkra, amikor néhány kellemes napot, vagy hetet tölthetünk a Dunakanyarban található, festői szépségű, kedves kis faluban, a sváb telepesek által a török kor után alapított Kismaroson. A munkával töltött hétköznapok kipihenésében fontos szerep jut az aktív kikapcsolódásnak: nem maradhatnak ki a repertoárból a környékbeli hegységekben – a Börzsönyben, a Visegrádi-hegységben és a Pilisben – megtett túrák, a vén Duna mentén kanyargó, csodálatos kilátást biztosító kerékpárúton Zebegény vagy Vác irányába vezető biciklizés, valamint a nyári hónapokban a kajakozás sem.

Legutóbbi írásomban a Szilágy megyében fekvő Szilágysomlyó városában található Báthory-várkastély – és az épülettel összefüggésben a Báthory család somlyói ágának – történetét mutattam be a XVII. század elejéig. Mai bejegyzésemben Báthory Zsigmond fejedelem Erdély sorsára tragikus következményekkel járó uralkodásának végétől veszem fel a fonalat és követem nyomon a várkastély, és azzal összefüggésben a Báthory család, valamint Erdély történetét egészen napjainkig.

Az elmúlt évek során szerencsére többször eljutottunk Erdélybe, ahova különböző utakon keresztül érkeztünk meg az első világháborút követően a győztes Antanthatalmak által önkényesen meghúzott magyar-román határt átlépve. Legtöbbször Nagyváradon át haladtunk az Erdélyi-szigethegység (Erdélyi-középhegység) felé, majd a Király-hágón átkelve folytattuk az utunkat Bánffyhunyad, majd Erdély fővárosa, Kolozsvár irányába. Volt, amikor a határátlépést követően déli irányba, Nagyszalonta és Arad felé kanyarodtunk, és az Erdélyi-szigethegységet megkerülve, a Maros folyó völgyében igyekeztünk az egykori szász városok – Nagyszeben és Brassó – felé, máskor viszont Létavértesnél hagytuk el az országot, majd Székelyhíd, Margitta és Berettyószéplak irányába haladtunk kelet felé, hogy a Szilágysági-dombvidéken keresztül érkezzünk meg az Erdélyi-medencébe.

Legutóbbi írásomban bemutattam a pécsváradi bencés apátság történetét, melyet a X. század végén alapított Szent István király (1000-1038), az alapítólevele pedig 1015-ből származik. A fokozatosan kiépülő épületegyüttest – Géza fejedelem egykori udvarházát, a hozzá csatlakozó román kori kápolnával, a monostortemplomot és attól délre a monostornégyszöget, valamint a XIV. században épült apátsági palotát – fallal vették körül, a védműveket a XV. században megerősítették, a falak mentén tornyokat és bástyákat emeltek. 1543-ban azonban az erősség védői nem várták be a közeledő törököket, hanem a falakat és védműveket Martinuzzi Fráter György parancsára felrobbantották, az épületeket pedig felgyújtották.

2018-as pécsi kirándulásunk negyedik, egyben utolsó napjára is maradt látnivaló: először a Magyaregregy közelében, a Keleti-Mecsek egyik erdős kis hegycsúcsán álló, akkor még zárva tartó Máré várat kerestük fel és jártuk körbe a kis erősséget kívülről, a falak mentén, majd a kellemes erdei sétát követően a Keleti-Mecsek tájegység központja, Pécsvárad felé vettük az irányt, mely település a Mecsek-hegység legmagasabb csúcsa, a 682 méter magas Zengő lábánál fekszik.

Korábban már röviden bemutattam az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a Pálos Rend történetét, továbbá az elmúlt évek során több pálos kolostort, illetve azok romjait – Bükkszentlélek, Budaszentlőrinc, Pilisszentlélek, Klastrompuszta, Toronyalja, Márianosztra, Salföld, Nagyvázsony és Gönc – is felkerestük az országban, melyekről szintén születtek írások a Studhist blogon.

Az előző írásomban Siklós várának történetéről volt szó a XIII. századi építésétől egészen a XVIII. századig, amikor a törököktől 1686-ban visszafoglalt erősség a Batthyány család kezébe került. A vár középkori történetében fontos szerepet játszott a Garai család – melyből több nádor is kikerült –, valamint a szintén nagy hatalommal bíró Perényi család, akik Hunyadi Mátyás uralkodása idején emelkedtek az országnagyok közé. Siklós 1543 és 1686 között török megszállás alatt volt, de a vár az oszmán uralom alatt nem sokat változott, a XVII. század végi, XVIII. század eleji barokk átépítések során pedig elnyerte ma is látható kinézetét.

Szigetvárról a 6-os számú főúton indultunk vissza Pécs irányába, majd az 58-as főúton dél felé haladtunk a Villányi-hegység felé. Nem messze a horvát határtól található Siklós települése, melynek közepén, egy alacsony hegykúpon már messziről látható a külső és belső várból álló, szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos siklósi vár. Az erősség bejáratának közelében, a Vajda térnél egy parkoló van kialakítva a látogatók részére, ahonnan csak néhány métert kell megtenni a barbakán kapujáig. Mi azonban egy kicsit távolabb, a Dózsa György utcán parkoltunk le, mivel a várlátogatás előtt még el akartuk fogyasztani késői ebédünket.

Az előző írásomban bemutattam Sziget várának történetét, melynek korai magját a XV. század első felében építették az Almás-patak árterének egyik szigetére, majd a XVI. század közepére fokozatosan kialakult a mocsarakkal, tóval és vizesárokkal körülvett, három részből álló erődítmény. Szó volt a vár kevésbé ismert 1556-os, majd a Zrínyi Miklós és katonái önfeláldozása miatt híressé vált 1566-os ostromairól, valamint az erősség későbbi sorsáról. Jelen bejegyzésemben a 2018 októberének végén a városban és várban tett látogatásunkról fogok írni, bemutatva nemcsak az egykori belső és külső vár helyén álló négybástyás várromot, hanem a város néhány történelmileg jelentős épületét is.

A Debrecentől Pécsig vezető utunk során több Dunántúli, történelmi szempontból fontos helyszínen megálltunk, így megnéztük a dunaföldvári Csonka-tornyot, Simontornya várát, Ozorai Pipo várkastélyát, majd Bátaszéken a cikádori ciszterci apátság templomának romjait. Már sötétedett, mikor megérkeztünk Baranya megye székhelyére és elfoglaltuk a szállásunkat az 535 méter magas Misina csúcsán magasodó tévétoronytól nem messze. Másnap reggel, miután megcsodáltuk a Pécsre és környékére nyíló fantasztikus kilátást a tévétoronyból, ahol a metsző, hideg szél miatt nem tartózkodtunk sokáig, elindultunk a 6-os főúton nyugat felé, hogy megnézzük a híres Szigetvár városát, és a várat, ahol 1566. szeptember 7-én Zrínyi Miklós és hős katonái kirohantak a törökre és dicső tettükkel, önfeláldozásukkal örökre beírták nevüket a történelem lapjaira.

A dunaföldvári Csonka-torony, Simontornya vára, majd Ozorai Pipo várkastélyának felkeresését követően folytattuk utunkat déli irányba, Pécs felé, hiszen estére el kellett foglalnunk a szállásunkat. De még egy megállót beiktattunk késő délután, ezért Bátaszéknél ismét elhagytuk az M6-os autópályát és előbb az 55-ös, majd az 56-os főúton haladtunk Bátaszék városának központjába. Az impozáns Nagyboldogasszony-templom közelében, a Budai utcán parkoltam le a kocsival, de nem a neogótikus templomra voltam kíváncsi elsősorban, hanem a tőle északra található romokra, hiszen a mintegy húsz éve kialakított romkertben Magyarország első ciszterci monostortemplomának, Cikádornak lassan kilencszáz éves maradványai láthatók.

A simontornyai vár megtekintése után nem kellett sokat utaznunk a következő látnivalóig, ugyanis Ozora, azon belül pedig Ozorai Pipo várkastélya is a Sió mentén található, mindössze tizennégy kilométerre Simontornyától. A településre beérve áthaladtam a Sió vize felett, majd a Hunyadi utca elején parkoltam le a kocsival, ahonnan már csak néhány méterre húzódtak a vár külső falai.

Dunaföldvárról – ahol a Csonka-tornyot néztük meg – mintegy harminc percet kellett haladnunk a 61-es főúton nyugat felé, és elértük kirándulásunk következő állomását, a Tolnai-Hegyhát északi nyúlványainál, a Sió-csatorna partján fekvő a hajdani mezővárost, a valamikor vásártartási joggal bíró települést, Simontornyát. A 61-es és a 64-es főutak találkozásánál balra kanyarodtunk a Petőfi utcára, majd rátértünk a Várkert utcára, amely elvezetett minket egészen a Vár térre, ahol a középkori vár maradványai állnak. Az erősség déli oldalán álló Öregtoronnyal szemközt található parkolóban tettem le a kocsit. Mielőtt a Kaputornyon keresztül bementünk volna a várba, előbb körbejártuk az épületet.

2018 októberének végén Baranya megye székhelyére, Pécsre utaztunk, hogy néhány napon keresztül a városban és környékén nézelődjünk, kiránduljunk, keressünk fel középkori történelmi emlékhelyeket: várakat – Szigetvár, Siklós, Pécsvárad –, templomokat, kolostorokat és végül a mohácsi csatateret. Természetesen már az odafele vezető útra is beiktattam néhány látnivalót, melyek megtörték a Debrecentől Pécsig tartó út egyhangúságát. Budapestet az M0-ás autópályán kerültük el, majd a Dunán átkelve rátértünk a folyóval párhuzamosan déli irányba haladó M6-os autópályára. Az első pihenőhelyünk Dunaföldvár volt, ahol megnéztük a Duna mentén felépített, az átkelőhely és a Délvidékről Budára vezető fontos hadiút védelmét ellátó úgynevezett Csonka-tornyot vagy Török-tornyot.

Segesvár történelmi belvárosának megtekintését követően nyugat felé indultunk el a 14-es főúton Medgyes irányába, majd Szászsárosnál letértünk balra a 141B jelű mellékútra, melyen mintegy kilenc kilométert tettünk meg, és meg is érkeztünk Berethalom településére. A szász evangélikus erődtemplom a falu közepén emelkedő dombra épült, így már messziről megpillantottuk az impozáns, hatalmas falakkal körbevett gótikus stílusú épületet.

Előző bejegyzésemben röviden bemutattam a szász város, Segesvár történetét a XII. század közepétől a XX. századig, majd a várban tett 2017-es és 2018-as kirándulásunk során készített képek segítségével virtuálisan végighaladtam a Szabók-tornyától a nyugati várfal mentén, a Törle-kapuig és az azt védő két toronyig: a Szűcsök- és a Mészárosok-tornyáig. Ezt követően az emlékezés szárnyán felkapaszkodtam a Diáklépcső ódon falépcsőin a várnegyed déli végén álló Várhegy tetejére a Hegyi-templomhoz, a Temetőkápolnához és a Kötélverők-tornyához.

A Segesd-patak és a Nagy-Küküllő találkozásánál, magas hegyek és dombok által körülvett völgy szélén épült Erdély egyik legszebb fekvésű városa: Segesvár. 2017-ben és 2018-ban is felkerestük az UNESCO által védettnek nyilvánított várnegyedet, mely 1999 óta a világörökség részét képezi. A várost a Brassótól induló E60-as úton közelítettük meg kelet felől, Fehéregyháza irányából.

Brassótól hatvan kilométerre északnyugatra, az Oltmelléki-hegysor keleti végében, a Kosd-patak partján fekszik a megyei rangú város, Kőhalom, német nevén Reps. A város felett emelkedő 120 méter magas bazaltcsúcs tetejét koronázzák a középkori vár tekintélyes maradványai. Kőhalom települését a Brassót Segesvárral összekötő E60-as úton közelítettük meg, az erősséghez – mely a város nyugati oldalán található – aszfaltozott út vezet, melynek végén tágas parkoló került kialakításra.

Csíkszeredáról indultunk el a 12A jelű úton északkelet felé, hogy eljussunk a Gyimesi-szoroshoz, ahol egykor egy vár állott, melyből napjainkra már nem maradt szinte semmi. Azonban Gyimesbükk településének közelében több érdekes, a magyar történelemben fontos szerepet játszó épületet is meg lehet tekinteni, nem utolsó sorban a híres, 2008-ban felújított 30. számú vasúti őrházat, ami a Magyar Királyi Államvasutak egyik legkeletibb vasúti őrháza volt, néhány méterre a hajdani magyar-román határtól, valamint a vámház és egészségügyi vesztegzár épületének romjainál kialakított történelmi emlékhelyet és a Kontumáci római katolikus kápolnát.

Székelyudvarhelytől mintegy húsz kilométerre délnyugatra, a Lok-patak völgyében, magas domboktól ölelve, a Székelyföld és a Királyföld határán fekszik Székelyderzs települése, a falu központjában pedig az UNESCO-világörökség részét képező, Székelyföld egyik legérdekesebb és legjelentősebb műemlékének minősülő unitárius erődtemplom áll, amit 2018-as erdélyi kirándulásunk során kerestünk fel.

A csíkszeredai Mikó-várkastély meglátogatása után megebédeltünk, majd a Tolvajos-hágón át elhagytuk a Csíki-medencét, hogy elfoglaljuk a szállásunkat Székelyudvarhelyen és megnézzük a középkori vár romjait. Az egykori Udvarhelyszék, a hajdani „székek” anyaszéke és fővárosa, a székelyispánok, főkapitányok lakhelye, majd Udvarhely vármegye székhelye, ma megyei jogú város, a székelység egyik központja. A középkori vár – Székelytámadt vára, de nevezik Csonkavárnak és Zabolavárnak is – a mai városkép egyik jelentős építészeti emléke, a városszerkezet meghatározó eleme, műemléképületként szerepel Hargita megye hivatalos jegyzékében.

2017-es erdélyi kirándulásunk során előbb a Maros folyó völgyében haladtunk kelet felé, megnézve Solymos, Déva – és egy kis kitérővel – Vajdahunyad várait, valamint Fráter György bíboros alvinci kastélyának romjait. Majd az északi irányba kanyarodó Marost elhagyva tovább folytattuk utunkat keletnek, és megnéztük Nagyszeben környékén Kereszténysziget erődtemplomát és Szelindek várát, aztán még keletebbre Fogaras várát. A kirándulás harmadik napján a Barcaságban kerestük fel Prázsmár és Szászhermány erődített templomait, Barcarozsnyó várát, végül Törcsvár várkastélyát.

Brassótól délnyugatra, az egykori történelmi magyar határtól alig harminc kilométerre, Törcsvár (románul Bran) település mellett, a Törcsvári-szoros előtt álló – a Bucsecs-hegység hegyóriásaival a hátterében – közel száz méter magas meredek sziklaszirten épült a nagyjából trapéz alaprajzú, észak-déli irányú belsőtornyos vár, mely napjainkban a Drakula-kultusz egyik meghatározó állomása, Brassó megye leglátogatottabb turisztikai célpontja.

A damásdi vár felkeresését követően elindultunk vissza a Duna felé, áthajtottunk Ipolydamásd házai között, de Szobig nem mentünk el, hanem még előtte balra kanyarodtunk Márianosztra irányába. A Damásdi-patak mentén haladtunk északnak, míg tőlünk balra a Szob-Márianosztra kisvasút sínje bukkant ki néha a fák közül. A kisvasút Mária-kút nevű megállója után nem sokkal bal oldalt találtam helyet az út szélén, ahol le tudtam parkolni a kocsival.