Több helyen is olvastam, hogy a Vértesben található Szentkereszt bencés apátság romjainak látogatása nem a legegyszerűbb, mivel a kerítéssel körbevett épületmaradványokat egy – a legtöbb leírás szerint mogorva, kiszámíthatatlan, remeteszerű életmódot folytató – férfi őrzi, aki több látogatóval kiabált és sértegette őket, másokat meg egyszerűen nem engedett be a területre.
Telefonos időpont egyeztetés a kirándulás előtt
Ezért a vértesi kirándulásunk – mely során megnéztük a gesztesi várat, Gerencsérvárat és Csókakő várát – reggelén felhívtam telefonon (a számot itt lehet megnézni) Henye Pétert, a vértesszentkereszti romoknál élő remetét, hogy előre egyeztethessük a látogatásunk időpontját. Először azt közölte velem, hogy a romok életveszélyesek, ezért senki sem látogathatja őket, aztán kijelentette, hogy ha rajta múlna, akkor nem tehetné be oda a lábát egyetlen turista sem a jövőben, mivel az emberek csak szemetelnek, elhordják a középkori épületek köveit, fogalmuk sincs arról, hogy mit látnak és nem tisztelnek semmit. Mivel elég türelmes és kitartó vagyok, mintegy tíz perces beszélgetés során sikerült biztosítanom Henye urat, hogy nekünk eszünk ágában sincs kárt tenni az ő féltve őrzött kincsében, a történelem és a természetet szeretetében pedig megtaláltuk végül a közös hangot és egész jól elbeszélgettünk.
A vértesszentkereszti apátság impozáns romjai
Annak, aki szeretne bejutni az apátsághoz, ajánlom, hogy olvassa el előtte a templomok és a kolostor történetét és legyen fogalma arról, hogy kik is voltak az Árpád-korban nagy befolyással bíró Csák nemzetség kiemelkedő tagjai.
A vértesszentkereszti apátság megközelítése
A gesztesi vár, majd Gerencsérvár felkeresése után elindultunk az utóbbi erősségtől mindössze két kilométerre található vértesszentkereszti bencés apátság romjai felé. Először visszatértünk arra a közforgalom számára megnyitott magánútra, ami Oroszlányt és Pusztavámot köti össze. Balra kanyarodtam Pusztavám felé, de csak körülbelül hatvan métert mentem az úton, máris letértem jobbra egy kis erdei kövesútra, melyen egy kilométert haladtunk. Ekkor elértük a közeli, nemrég bezárt bánya szállítószalagját, mely alatt áthaladva rövidesen feltűnt egy jobbra, az erdőbe vezető ösvény, melyet sorompó zár le. A meredek ösvény elején egy nagyobb szikladarab fekszik az út mellett, melyről már csaknem teljesen lekopott az apátsághoz vezető utat jelző felirat, de nagy nehezen ki lehetett venni, hogy itt halad a zöld L jelzés, melyen 1-2 perc alatt felértünk (300 méter) a domb tetején álló, kerítéssel körbevett középkori romokhoz.
A romokat kerítés veszi körbe
A Csák nemzetség
A Csák nemzetség Szabolcstól, a magyar Honfoglalás egyik vezérétől származtatta magát, erről írt az ősgeszta, valamint Anonymus is. Valószínűleg rokoni kapcsolatban lehettek az Árpád nemzetséggel, néhány helyen azt lehet olvasni, hogy Szabolcsnak és Álmosnak feltehetőleg közös volt a felmenője. A Csákok Szabolcs nemzetségfő vezetésével a mai Csákvár közelében települtek le, szállásterületük Fejér megye területére esett, mely az Árpád nemzetség szállásterületét vette körül. A Vértes a későbbiek során is nemzetségi birtok maradt, azt megkülönböztették a későbbi szerzeményektől, és itt építették fel az első várukat, Oroszlánkő várát (más néven Csákok vára).
Az apátság első említése
1146-ban említik először a források a Vértesben található nemzetségi monostort, mikor Fulco hospes – egy az országban letelepedett idegen – végrendeletében négy ekényi földet adományozott örök birtokul Csák nembeli Ugrin ispán monostorának, melyről a középkori oklevelekben Szent Kereszt, Udvarhely vagy Keresztur néven írtak, a Vértesszentkereszt elnevezés csak a XIX. századból származik. Ekkor már bencések éltek a monostorban, melynek korai temploma lehet, hogy már az ő megjelenésük előtt épült.
Az apátság alaprajza (Kép: http://www.vertesszentkereszt.org/apatsag.html)
Az apátság első temploma a XII. századból
Ez a korai, valószínűleg a XII. század elején épített, egyenes szentélyzáródású templom a későbbi apátsági terület északnyugati részén emelkedett (az alaprajzon: 16). A kőépület téglalap alakú hajójához keleti irányban egy négyszögletes szentély csatlakozott – ahonnan az oltár, bár átalakított formában, de ránk maradt –, a két teret pedig lépcső választotta el egymástól.
A vértesszentkereszti kolostor a XII. század első harmadában
(Kép: https://tdk.bme.hu/EPK/DownloadPaper/A-vertesszentkereszti-kolostorrom-elmeleti)
A templom belső terének padozatát szabálytalan kövekből rakták, mely felül habarcsos lesimítást kapott. A hajó lefedése síkmennyezetes, a szentélyé dongaboltozatos lehetett. A belső falfelületet festés díszítette, ahogyan erre a törmelékben talált vörös festésű vakolatmaradványok utalnak. A templomhajóba a bejárat délről nyílt, míg a szentély déli falán megmaradt egy ablaknyílás részlete. A templom szentélyének oldalához a XII. század második felében északról és délről egy-egy kápolnát építettek téglából (az alaprajzon: 17), építésüknél az úgynevezett öntöttfalas technikát alkalmazták. Eszerint a két külső téglasor közét híg habarcsba rakott tégladarabokkal töltötték ki. A kápolnákba – melyeknek alaprajza a négyszögletes hajóból és a keleten hozzá csatlakozó szentélyből állt – a templom hajójának keleti falán vágott bejáraton át lehetett bejutni. A déli kápolnában az oltár egy része napjainkig megmaradt, míg az északi kápolnát osszáriumként (csontház) használták a szerzetesek.
A templomhoz a XII. század második felében két kápolnát építettek
(Kép: https://tdk.bme.hu/EPK/DownloadPaper/A-vertesszentkereszti-kolostorrom-elmeleti)
A templomhoz csatlakozó korai, XII. századi kolostor
A templomhoz, annak déli oldalánál egy 10,7x3,5 méter alapterületű, egytraktusos kolostorépület csatlakozott, melynek nagy része csak alapfalaiban maradt meg (az alaprajzon: 18). E korai kolostor falaiból egy nagyobb részletet másodlagosan felhasználtak a XV. század végén a dominikánus által emelt északi épületszárny egyik helyiségének (konyha) nyugati falába foglalva (az alaprajzon: 12). A XII. századi templom körül hosszú évtizedeken keresztül temetkeztek. Egymástól elkülönültek az egyszerűbb koporsós vagy koporsó nélküli köznépi temetkezések, valamint a kő- és téglakeretes, némely esetben kőlapokkal fedett kegyúri nyughelyek. A magyarországi kolostorokban már a XII. századtól kimutatható hasonló rendszerű temetkezés, ahol a kegyurakat kiemelt helyen, a köznépi síroktól elkülönítve temették el, mint például Somogyvár, Nagyecsed, Sárvár és Herpály esetében.
Új templom építése a XII-XIII. század fordulóján
A XII. század végén a Csák nemzetség kiemelkedő alakja, II. Ugrin – aki fontos egyházi méltóságokat töltött be: zágrábi, győri püspök, majd 1204-től választott esztergomi érsek volt – kezdte el építtetni a korai templom és a hozzá csatlakozó kolostortól délre a hatalmas méretű, gazdag szobrászati díszítésű háromhajós, keletelt, bazilikális elrendezésű, 37 méter hosszú román kori templomot. Az építkezést – melyen több építőműhely és kőfaragó is dolgozott – az 1204-ben elhunyt II. Ugrin öccse (vagy unokaöccse) I. Miklós ispán fejezte be, aki 1212 és 1239 között magas hivatalokat látott el II. András király (1205-1235) udvarában.
A XII-XIII. század fordulóján épült fel a hatalmas, román kori templom
(Kép: https://tdk.bme.hu/EPK/DownloadPaper/A-vertesszentkereszti-kolostorrom-elmeleti)
Az 1220-as évekre felépült és a Szent Kereszt tiszteletére felszentelt román kori templom belső terét három pár nyolcszög alapú pillér osztotta három hajóra (az alaprajzon: 2), a keleti oldalon a hosszház kereszthajóval bővült, amelynek félköríves szentélyei nem estek egy vonalba a mellékhajók tengelyével (az alaprajzon: 3).
A templom belső terét három pár nyolcszög alapú pillér osztotta három hajóra
Különleges kialakítást kapott a főszentély, ahol a szentélynégyszöget keletre egy nagyobb, az északi és déli oldalon egy-egy kisebb, alacsonyabb apszis bővítette (az alaprajzon: 4).
2017-es látogatásunkkor így nézett ki a templom szentélye
A templom építőanyaga a közelben bányászott sárgás színezetű keménymészkő volt. A falak öntöttfalas technikával, gondosan faragott kváder-burkolattal készültek. Ugyancsak keménymészkőből készültek a templom gazdagon faragott részletei. Emellett fokozta a látványt a vörösmárvány elemek alkalmazása a padozat, kapuk, sírkövek estében. A hazai bencés templomoktól eltérően itt a torony a négyzet vagy a kereszthajó szárai felett, esetleg a szentélynégyszög felett emelkedett, ahogy ez XI-XII. századi francia templomoknál és a hatásukat mutató XIII. századi hazai emlékeken – például a gyulafehérvári székesegyház – látható. A templombelső megvilágítását szolgálták a nyugati homlokzat résablakai, valamint a hosszház bazilikális módon a – mellékhajók fölé emelkedő – gádorfalának félköríves ablakai. A templomot színes, barna-zöldmázas tetőcserép fedte, a tetőgerincet hagymafiálé díszítette. A templomi faragványok egy részét az érett román kori művészetre jellemző alakos és ornamentális formavilág jellemzi, de már kora gótikus hatások is megfigyelhetők. A XIII. század második negyedében a templom nyugati oldalához a szentély szélességével egyező méretű előcsarnokot építettek (az alaprajzon: 1).
A XIII. századi templom kapui
A templom belső terébe délről, nyugatról és északról nyílt kapu, melyek közül a déli főbejárat volt szerkezetileg a leggazdagabb: bélletét rézsűs talplemez felett két fal sarok szögletébe állított két oszlop alkotta. A kapu jobb oldalán pilaszterre helyezett, oldalnézetben ábrázolt oroszlán állt. Ez a kapu sajnos nem maradt fenn, ellenben a nyugati kaput sikerült részlegesen visszaépíteni az eredeti elemeinek felhasználásával a helyreállítás során. A nyugati kapu egyszerűbb bélletszerkezettel készült, mint a déli, a kapu két oldalán, a homlokzattal párhuzamos helyzetben egy-egy oroszlán volt, hátukra vörös homokkő oszlopot állítottak, ezekre támaszkodott az oromzatos kapuépítmény.
A templom helyreállított nyugati kapuja napjainkban
Ez a kaputípus Lombardiából terjedt el, hazai változata volt az elpusztult esztergomi Porta Speciosa (Ékes kapu). A kolostor felé közlekedést biztosító északi kapu volt a legegyszerűbb a három templomkapu közül.
A XIII. századi kolostor
A két román kori templom között helyezkedett el a XIII. századi kolostor, amely egy keleti és egy nyugati szárnyból állt, amiket egy zárófal kötött össze. A keleti szárnyban az új, XIII. századi templomhoz legközelebb a sekrestye kapott helyet (az alaprajzon: 5), amely mellett a káptalanterem (az alaprajzon: 6), a gyülekező terem (az alaprajzon: 7) és a nappali (az alaprajzon: 8) sorakozott észak felé. A kolostor nyugati szárnyának építésekor a XII. századi, korai kolostor falait is felhasználták, ez a szárny a XII. századi, régi templomtól az új templom előcsarnokáig tartott (az alaprajzon: 18). Itt kapott helyet a refektórium (ebédlő) és a konyha.
A vértesszentkereszti kolostor a XIII. század második negyedében
(Kép: https://tdk.bme.hu/EPK/DownloadPaper/A-vertesszentkereszti-kolostorrom-elmeleti)
Az apátság kegyura a király lett
A bencés apátság fénykora a XIII és XIV. századokra esett, III. Honorius pápa 1226-ban felhatalmazást adott a vértesi apátnak birtokviták rendezésére és ezt 1239-ben megismételte. A tatárjárás során nincs arról adat, hogy az apátságot felperzselték és kifosztották volna, bár a mongol hadak 1242-ben átkeltek a Dunán és a Dunántúlt is végigpusztították, ami alól a Vértes és környéke sem volt kivétel. A XIV. század elején I. Károly király (1308-1342) a trónharcokat követően igyekezett megszilárdítani a királyi hatalmat, ennek során a főúri birtokkoncentrációk felszámolására törekedett. Ekkor került királyi tulajdonba a gesztesi vár, Gerencsérvár, a csókakői vár, a cseszneki vár és Bátorkő vára, továbbá a vértesi Szent Kereszt apátság kegyura is a király lett. A Csák nemzetség szerepe ezzel a Vértes vidékén végleg lehanyatlott, amely kedvelt királyi vadászterületté vált. A XIV. században az apátságban jelentős építkezések nem folytak, de a monostort Nagy Lajos király (1342-1382) és Luxemburgi Zsigmond király (1387-1437) is támogatta anyagilag. Előbbi király valószínűleg többször is felkereste az apátságot, ugyanis egyik kedvenc vértesi vadászkastélya a közeli Gerencsérvár volt.
A Rozgonyiak záloga, az apátság elnéptelenedése
A XV. század elején Luxemburgi Zsigmond a vértesi várakat – gesztesi vár, Vitány vára, Gerencsérvár, Csókakő vára –, valamit több közeli erősséget – Tata vára, cseszneki vár, Essegvár – zálogba adta a nagyhatalmú Rozgonyi családnak. A Rozgonyiak, mint a területtel együtt járó jogokat, átvették és gyakorolták a vértesi Szent Kereszt apátság feletti kegyuraságot. Ezt támasztja alá az az 1450-ből fennmaradt oklevél, melyben Rozgonyi János beiktatta Ferenc, majd Lámpás János apátokat. Azonban a bencés élet hanyatlásával a XV. század derekán a vértesi monostor fokozatosan elnéptelenedett, és a század második felére az épületei romossá váltak.
1478-ban a dominikánusok kapják meg az apátságot
A Rozgonyi család kihalását követően az Újlaki család lett a vértesi várak és birtokok gazdája, így az apátság kegyurai is ebből a családból kerültek ki. A korabeli állapotokat tükrözi az a kérelem, amelyet 1475-ben Újlaki Miklós boszniai király írt IV. Szixtusz pápához a kolostor ügyében: „Mivel a vértes-keresztúri bencés monostor épületei annyira megrongálódtak, hogy apátja nem mer benn tartózkodni, a jövedelem meg oly csekély, hogy két szerzetessel alig tudja magát eltartani s a roskadékos templomban alig mondanak évenként tíz misét, engedje át a pálos szerzeteseknek.” A pápa engedélyezte a kérést, végül azonban a pálosok nem vették birtokba a pusztuló monostort. 1478-ban Mátyás király (1458-1490) IV. Szixtusz pápához folyamodott, hogy „az olyannyira elpusztult, hogy szinte földszínig rom (apátságot) a Fehérvár város falain kívül levő, Szent Margit tiszteletére emelt dominikánus kolostorba bekebelezhesse.” A fehérvári Szent Margit dominikánus kolostorral történt egyesítésről 1478. július 15-én kelt az oklevél, a vértesi apátság Vérteskeresztúr néven került be a domonkos rend regisztrációs könyvébe.
Építkezések a XV. század végén és a XVI. század elején
A beköltöző domonkosok építkezéseit a szerénység és az építőanyagok mind gazdaságosabb felhasználása jellemezte. A XII. századi templom szakrális használata ekkor megszűnt, a plébánia funkciókat a XIII. századi nagy templom vette át, ahol a világi hívek elkülönítésére rekesztővel választották el a hajó terét a szentélytől. A kolostor keleti szárnyát átépítették, de nagyrészt megtartották a helyiségsor funkcióit, a korábbi gyülekező terem helyén a prior szobáját alakították ki (az alaprajzon: 7), melyhez egy kápolnát építettek kelet felől (az alaprajzon: 9). Az építkezések során a domonkosok a kolostor nyugati szárnyát lebontották, anyagát pedig az új, északi szárny építésénél használták fel. Itt kapott helyet a nyári és téli refektórium, vagyis ebédlő (az alaprajzon: 10-11), valamint a konyha (az alaprajzon: 12). Ekkor készült el a kerengő is (az alaprajzon: 14), ami a belső, négyszögű udvart (az alaprajzon: 15) vette körül.
Az apátság a XV. század végi átépítéseket követően
(Kép: https://tdk.bme.hu/EPK/DownloadPaper/A-vertesszentkereszti-kolostorrom-elmeleti)
A dominikánusok elmélyült tanulmányokat folytattak, ezért minden szerzetes számára önálló cellát alakítottak ki. A vértesi kolostorban a cellasor és a könyvtár az emeleten kapott helyet. A XVI. század első negyedében még kisebb átalakításokat végeztek a kolostoron – a kerengő átépítése, bejáratok, burkolat –, amit a reneszánsz faragott részletek is jeleznek.
A vértesszentkereszti kolostor a XVI. század első negyedében
(Kép: https://tdk.bme.hu/EPK/DownloadPaper/A-vertesszentkereszti-kolostorrom-elmeleti)
Az apátság a török korban elnéptelenedett
Miután 1543-ban Esztergom várának elfoglalását követően Vitányvár és Tata, majd Fehérvár is török kézre került, a domonkos szerzetesek elmenekültek a kolostorból, amit a törökök felgyújtottak. Az apátság épületeiben a szerzetesi élet teljesen megszűnt, azonban a falak többé-kevésbé épségben vészelték át az elkövetkező száz évet. A Hochburg család birtoklása idején az apátság területeit még lakhatóvá lehetett volna tenni. A család 1694-ben felajánlotta az apátságot a móri kapucinusoknak, de a rend főnöke a nagy távolság miatt nem fogadta el a megbízatást.
Sajnos napjainkra nem sok maradt az apátság épületeiből
(Kép: https://tdk.bme.hu/EPK/DownloadPaper/A-vertesszentkereszti-kolostorrom-elmeleti)
Az épületek köveinek széthordása
A terület 1754-től került az Esterházy család birtokába, és ettől kezdve megindult a rom módszeres pusztítása, azt a grófi család kőbányaként kezelte. Köveit a vidék épülő templomaihoz – Pusztavám, Szend, Dad –, valamint a bokodi tó malom- és gátépítéséhez hordták el, továbbá számos faragványt a csákvári kastélyba és a tatai angolparkban épülő műromba befoglalva használtak fel. Utóbbiba 24 faragott részletet építettek be, emellett Tatán a várban található Kuny Domokos Múzeum egyik termében is lehet látni a vértesszentkereszti apátságból származó faragott köveket kiállítva.
A tatai Kuny Domokos Múzeum kiállításának egyik termében többek között a vértesszentkereszti apátság számos faragványát lehet megtekinteni
Az apátság feltárása és helyreállítása
Az épületmaradványokra elsőként Rómer Flóris – a magyar régészet atyja – figyelt fel a XIX. század második felében, valamint a XIX-XX. századok fordulóján írt róla Nácz József vértessomlyói plébános gazdagon illusztrált tanulmányában.
Az apátság maradványai a helyreállítás előtt (Kép: https://paradisum.osb.hu/images/htm/61702.htm)
Az első kisebb feltárására 1940-ben került sor Lux Géza vezetésével, azonban módszeres és nagy területekre kiterjedő munkálatokra csak 1964–71 között és az 1980-as években került sor. Az ásatások során találtak rá a XIII. századi nagy templom kapuzatának legszebb darabjaira, melyeket még a XVIII. században ástak el a templom mellett. A régészeti munkák vezetője Mezősiné Kozák Éva közel harminc éve, az apátsági rom helyreállításában – amely ma is folyamatban van – többek között Sedlmayr János tervező, valamint Szakál Ernő, Birkmayer János, Kőfalvi Imre és Schütz Zoltán kőrestaurátorok vettek részt.
Légi felvétel Vértesszentkeresztről
(Kép: http://www.legifelvetel.hu/magyar_galeria_oldalak/foto/vertesszentkereszt_bences_apatsag)
Henye Péter, a remete
A vértesszentkereszti romokat a 2002-ig tartó kutatást követően magukra hagyták, az erdő növényzete elkezdte benőni azokat, a düledező, rossz kerítésen, valamint a teherautóval kitépett kapu helyén bárki bemehetett a maradványok közé, ahonnan folyamatosan hordták el az évszázados köveket. Az egykori templom falai között lőtték be magukat a kábítószeresek, teleszórva a szentélyt injekciós tűvel és más szeméttel. Henye Péter festőművész és néhány barátja vetett véget az áldatlan állapotoknak, mikor 2006-ban létrehozták a Vértesszentkereszt Alapítványt és gondjukba vették a pusztuló helyet.
Henye Péter 2006 óta őrzi a romokat
(Kép: http://feol.hu/hirek/megmenekulhet-a-vertes-surujeben-rejtozo-titokzatos-templomrom-1764099)
Miután szerződtek az illetékes szervekkel és megszerezték a szükséges engedélyeket, Henye Péter – aki az alapítvány egyik alapító tagja – elmondása szerint több utánfutónyi szemetet szedtek össze a romterületről, melyet most már a kijavított kerítés vesz körbe. Az alapítvány tagjai összeszedték a kolostor temetőjéből széthajigált csontokat, a szétszórt kövekből pedig kőtárat rendeztek be. Az off-road remetének is nevezett Henye Péter fejébe csapta elmaradhatatlan cowboykalapját és nekilátott az utóbbi évtizedekben a templomból elhordott (ellopott) maradványok felkutatásához és visszaszerzéséhez. Így került vissza a templom kapuját egykor őrző, majd 2000-ben eltűnt XIII. századi kőoroszlán, melyre egy szomszédos településen bukkant Henye úr. Azt is elmesélte nekünk, hogy volt olyan töredék, amit virágtartónak használt az eltulajdonító, valamint a Dunakanyarban fekvő Nagymaroson is akadt eltűnt maradványokra egy elhagyatott, bontásra ítélt házban, ahova restaurálásra kerültek valamikor. Az alapítvány megalapítása óta tehát az erdő magányában él Henye Péter öreg kutyájával és azóta fanatikusan óvja és vigyázza a szentkereszti romokat, megmentve azokat a pusztulástól. Természetesen lehetne segítsége, de ő inkább egyedül végzi a munkát és őrködik Vértes erdeinek sűrűjében. 2015-ig működött az apátság közelében a márkushegyi szénbánya, aminek hatására a templom és a kolostor falai több helyen is megrepedtek. A kolostor keleti – a hozzá tartozó priori kápolnával – és északi szárnya, valamint a XII. századi templom romjai védőtetővel vannak lefedve, azonban a gerendákat több helyen is alá kellett dúcolni, hogy ne omoljon össze a tető.
A kolostor keleti és északi szárnya, valamint a XII. századi templom romjai védőtetővel vannak lefedve
(Kép: http://www.nemzetimuemlek.hu/index.php/gallery/category/C22/)
A falak a bányatevékenység következtében több helyen is megcsúsztak, ezért életveszélyes az épületek közelében tartózkodni. Henye Péter a keleti kolostorszárnyban kőtárat alakított ki, ahova többek között a környékről visszaszerzett faragványokat helyezte. A XII-XIII. század fordulóján épült, hatalmas, román kori templom nyugati oldala mellett elhaladva, először a XII. századi templomot néztük meg, ahol jól elkülöníthető egymástól a hajó és a szentély része.
A XII. századi kis templom szentélye
A XII. századi templomhajó
Az északi kolostorszárnyon végighaladva vezetőnk felhívta figyelmünket a két termet elválasztó falszakaszra, ahol látszik az a nyílás, amelyen keresztül az ételt kiadták a konyhából a refektóriumban lévő szerzeteseknek.
Az északi kolostorszárny
Az északi szárnyból a keleti kolostorszárnyba mentünk át, ahol a már említett kőtár van, valamint a dominikánusok idejében épült kápolna.
Kőtár a keleti kolostorszárnyban
A kerengőbe kilépve láthattuk, hogy a kolostor belső udvarát övező falak egész magasan megmaradtak, illetve helyre lettek állítva. Valamikor ezen a helyen szerzetesek sétáltak, magukban imádkozva, ma a természet megnyugtató hangjai szűrődnek be az évszázados falak közé.
A kolostor kerengője
A XIII. századi templomba az északi – kolostor felé néző – kapun keresztül léptünk be, ami az itt elő szerzetesek közlekedését szolgálta.
A kolostor felé közlekedést biztosító északi kapu volt a legegyszerűbb a három templomkapu közül
A templomhajó oszlopai közül több is 6-7 méteres magasságban áll, a leglátványosabb azonban a templom szentélyének helyreállított maradványai.
A templomhajó egyik díszes oszlopa
A leglátványosabb a templom szentélye
A tárlatvezetés során kellemesen elbeszélgettem Henye Péterrel, majd a romok megtekintése után visszaindultunk a kocsihoz és kirándulásunk utolsó állomása – Csókakő vára – felé vettük az irányt.
Az apátság romjairól további képek láthatók a Studhist Facebook oldalán: https:\\www.facebook.com\studhist
Végül egy videó Vértesszentkeresztről:
Források és ajánlott oldalak:
http://www.vertesszentkereszt.org/apatsag.html
https://tdk.bme.hu/EPK/DownloadPaper/A-vertesszentkereszti-kolostorrom-elmeleti
http://kirandulastippek.hu/vertes-gerecse-velencei-to/vertesszentkereszti-apatsag-romjai
