A gönci pálos kolostor romjaitól dél felé indultunk tovább a piros turistajelzésen, mely a vadregényes zempléni erdő sűrűjébe vezetett minket. Balra tőlünk, a meredek alján csordogált a Kis-patak, míg jobb kézre sziklás-erdős emelkedő húzódott. A kis patak vidám csacsogásán és a lépteink zaján kívül csak a Zempléni-hegység gazdag madárvilágának kórusa hallatszott, amint búcsúzott a nyártól.
2017. szeptember 16-án délután érkeztünk meg a Zempléni-hegység északkeleti oldalán található Kishutára, azonban nem sok időt töltöttünk a szállásunkon, rövidesen felkerekedtünk és hármasban elindultunk, hogy túrázzunk kicsit a környéken és megnézzünk két középkori romot. Átvezettem Telkibányára, ahonnan a piros jelzést (Rákóczi út vagy Szent Erzsébet út) követve előbb a gönci pálos kolostor romját, majd az Amadé várromot látogattuk meg az erdő mélyén.
A 2017-es erdélyi kirándulásunk második napjának reggelén felkerestük Alvinc települést, ahol megnéztük Fráter György bíboros kastélyának csekély romjait, majd onnan délkeleti irányba utaztunk tovább az A1-es autópályán Erdély belseje felé. Nagyszeben városától mintegy tíz kilométerre nyugatra, a Szeben-folyó partján, az A1-es autópályával párhuzamos 7-es főút (E68) mentén fekszik az egykori szász település Kereszténysziget (német nevén: Grossau), melynek nevezetessége a falakkal és tornyokkal körülkerített középkori temploma.
A korábbi három írásomat követően – lásd a bejegyzés végén – elérkeztünk a budai vár eddigi történetének utolsó fejezetéhez, melyben az erősség históriájának 1849-től egészen napjainkig lezajlott fontosabb eseményeiről lesz szó. A XIX. és a XX. század is bővelkedett építkezésekben, átalakításokban és ostromokban, melyek a vár korábbi képét jelentősen megváltoztatták. 1849-ben rövid időre magyar kézre került a vár, melyet a honvédsereg hősies rohammal vett be a dicsőséges tavaszi hadjárat utolsó szakaszában, május 21-én.
Eddig két bejegyzést írtam Buda várának történetéről, az elsőben a középkori vár és város építéséről és virágkoráról volt szó, a másodikban pedig a törökök 145 éves uralmáról, valamint Buda 1686-os visszafoglalásáról. A legtöbb vár esetében itt véget is szokott érni a dicső történet, esetleg még a Rákóczi-féle szabadságharcban jutott némi szerep az erősségeknek, utána a legtöbb esetben pusztulásnak indultak a falak. Buda esetében azonban nem ez történt, sőt a török kor utáni helyreállításokat követően, a XIX-XX. században is hatalmas építkezések zajlottak a várnegyed területén, és a napjainkban is folyamatosak a felújítások, átépítések, valamint a világháborút követően lerombolt épületek újraépítési munkálatai.
Előző bejegyzésemben bemutattam a budai vár építésének megkezdését a XIII. század közepén, majd végigkövettem a vár vázlatos történetét egészen a mohácsi csatát követő török fosztogatásig. 1526-ban Szulejmán szultán még nem tartotta meg a várat és a hozzá tartozó települést, hanem miután teljesen kifosztotta és felgyújtotta Budát, seregével kivonult a királyát és főurainak jelentős részét elveszítő Magyar Királyságból.
Elég hamar rájöttem, hogy nehéz feladatra vállalkoztam, amikor a budai vár történetének feldolgozásához és rövid leírásához hozzákezdtem. Majdnem az összes vár – amelyet eddig meglátogattam – érdemi története a török hódoltság koráig, esetleg a Rákóczi-szabadságharcig tartott, utána szinte minden vársors megegyezik: a falak és épületek romlásnak indultak, a köveket a lakosok a környező építkezésekhez használták fel, majd jobb esetben a XX. században valamikor megkezdődtek a feltárási és helyreállítási munkálatok, más esetekben a várrom a feledés homályába veszett. Az ország központjában, a Duna jobb partján álló Buda várának története azonban teljesen más irányt vett a törökök 1686 utáni kiűzését követően.
Előző bejegyzésemben Csesznek várának történetét követtem nyomon a vár XIII. századi építésétől egészen a török kor végéig, 1686-ig. Mai írásomban az 1636 óta Cseszneken birtokos Eszterházy család által kivitelezett építkezésekről lesz szó, majd a vár pusztulása, régészeti feltárása és helyreállítása lesz a téma. 2017. augusztus 03-án kerestük fel a Bakony északi részén található erősséget, mely szerepel a 2016 decemberében szűkített Nemzeti Várprogramban, így hamarosan további helyreállításokra kerülhet sor a vár területén.
2017 júliusának végén és augusztusának első napjaiban a Vértesben és a Balaton környékén kirándultunk, ahol megnéztük többek között a gesztesi és gerencséri várak romjait, a vértesszentkereszti bencés apátságot, Csókakő várát, Fehérkő várát Kereki határában, a somogyvári bencés apátságot, a fonyódi cölöpvárat, Szigliget, Rezi, Tátika, Somló és Vázsonykő várait, a salföldi és nagyvázsonyi pálos kolostorokat, valamint a bándi Essegvárat. A kirándulásunk utolsó napján Várpalotán kerestük fel a Thury-várat, majd mielőtt visszaindultunk volna Debrecenbe, még egy helyszín belefért az időnkbe. Veszprémtől északi irányba indultunk el a 82-es főúton Pannonhalma és Győr irányába. Zirc mellett elhaladva hamarosan meg is érkeztünk az Öreg-Bakony északi részén található Csesznek községbe, ahol a mintegy 350 méter magas Várhegy sziklaszirtjének tetején állnak büszkén Csesznek középkori várának festői falai.
2017 augusztusában, az öt napos erdélyi körutazásunk első napjának késő délutánján – Solymos, Déva és Vajdahunyad várainak meglátogatását követően – érkeztünk meg a Szászsebestől délre található Szászcsóron lefoglalt szállásunkra. Vajdahunyadtól Szászsebes felé elhaladtunk Alkenyér mellett, mely település közelében vívták 1479-ben a híres kenyérmezei csatát, ahol Kinizsi Pál és ecsedi Báthori István erdélyi vajda fényes győzelmet aratott az Erdélybe betörő és fosztogató török sereg felett. Kirándulásunk második napjának reggelén, mielőtt folytattuk volna utunkat délkeleti, keleti irányban – Nagyszeben, majd Fogaras felé – tettünk egy rövid kitérőt a Szászsebestől északnyugatra, a Maros partján fekvő Alvinc településre, ahol Martinuzzi Fráter György bíboros egykori várkastélyának maradványait tekintettük meg.
Bánd község – mely tíz kilométerre fekszik nyugati irányban a megyeszékhelytől, Veszprémtől – déli határában, a Séd patak mellett emelkedő mészkőszirt északnyugati végén találhatók Essegvár romjai. Nagyvázsonyt – ahol a Kinizsi várat és a pálos kolostorromot látogattuk meg – elhagyva először a 77-es főúton haladtunk Veszprém irányába, majd a városnál rátértünk a nyugati irányba tartó 8-as főútra, melyen néhány perc alatt elértük Bándot.
Vázsonykő várának – vagy ismertebb nevén a nagyvázsonyi Kinizsi várnak – meglátogatását követően visszasétáltunk a temetőnél hagyott kocsinkhoz, majd onnan nyugati irányba indultunk el egy földúton. A pálos kolostor romjait nem nehéz megtalálni, nem kell sokat gyalogolni, a maradványokhoz vezető utat – mely rövidesen beváltott a fák közé – táblák jelzik.
Előző blogbejegyzésemben Vázsonykő várának történetéről volt szó 1494-ig, Kinizsi Pál halálig. A várat – melynek építését a Vezsenyi család kezdte meg a XV. század elején – Mátyás király (1458-1490) híres hadvezére, Kinizsi Pál 1472 után átépítette, bővítette, korszerűsítette. Ekkor épült meg a vár bejáratát védő barbakán, a palotaszárny és a várkápolna is, ahol napjainkban Kinizsi vörösmárvány sírkövét lehet megtekinteni, akit felesége, Magyar Benigna eredetileg a vázsonyi pálos kolostor templomában temettetett el.
Következő két bejegyzésemben Vázsonykő várát, más néven a nagyvázsonyi Kinizsi várat fogom bemutatni. Nagyvázsony községe a róla elnevezett Vázsonyi-medence közepén, a 600 méter magas Kab-hegy lábánál fekszik 256 méterre a tengerszint felett. A településtől délre a Balaton-felvidék dombjai húzódnak, míg északra a Kab-hegy magasodik. 2017 augusztusának elején a híres Kinizsi váron kívül a Szent Mihály tiszteletére felszentelt pálos kolostor romjait is meglátogattuk Nagyvázsonyon, melyről külön bejegyzésben fogok írni. A település mellett elhalad a Veszprémet Tapolcával összekötő 77-es főút, melyről Tapolca felől érkezve jobbra tértünk le a Rákóczi utcára a Szent István templomnál. A kocsit a temetőnél hagytam, mivel onnan könnyen meg tudtuk közelíteni gyalogosan mind a várat, mind a pálos kolostort, a nyári hőségben nem volt kedvünk kilométereket sétálni.
2017 júliusának végén és augusztusának elején a Balaton környékén kirándultunk, ahol elég sok történelmi épületet és romot – templomokat, várakat, kolostorokat, kastélyokat – lehet felkeresni. A Kereki mellett álló Fehérkő váráról, a fonyódi cölöpvárról, a somogyvári bencés apátság romjairól, továbbá Sümeg, Rezi, Tátika, Somló és Szigliget várairól már korábban írtam. Akik rendszeresen olvassák a blogomat, azok tudják, hogy a Pálos Rend – mint az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend – története és fennmaradt emlékei iránt kiemelten érdeklődöm, ezért is mutattam be röviden a rend történetét, valamint írtam a bükkszentléleki, a budaszentlőrinci, a pilisszentléleki, a klastrompusztai, a toronyaljai és a nosztrai kolostorokról.
Korábban három bejegyzésben is foglalkoztam az erdélyi Vajdahunyad várának, a várak királyának történetével, részletesen bemutatva a népszerű erősség sorsát az első építkezésektől kezdve a XX. századi helyreállításokkal bezáróan. 2017 augusztusában Solymos és Déva várainak felkeresését követően a nap utolsó állomása Vajdahunyad volt, ahol két órát töltöttünk. Jelen írásomban a várban tett látogatásunkról, az egyes épületrészek, termek, helyiségek, tornyok és loggiák megtekintéséről lesz szó.
2017 augusztusának elején Rezi, majd Tátika várainak meglátogatását követően északkeleti irányba indultunk el, hogy felkeressük a Doba mellett található Somló várának romjait. Sümegen keresztül vezetett az utunk, ahol futólag megcsodáltuk az elmúlt évtizedekben példaértékűen helyreállított erősséget. Előbb a 84-es úton, haladtunk északi irányba, majd rátértünk a Veszprém felé vezető 8-as főútra. Jobb kéz felől elhagytuk Somlójenőt, majd szinte egyből – még Somlóvásárhely előtt – lekanyarodtunk balra a Somlószőlős és Doba felé vezető bekötőútra.
Mai írásomban az 1620-as évektől veszem fel a vajdahunyadi vár történetének fonalát, néhány évvel azután, hogy az erősséget a Török családtól Bethlen Gábor szerezte meg, és nagymértékű helyreállítási és átalakítási munkálatokat végeztetett el rajta. Az előző két bejegyzésemben – Vajdahunyad vára és a Hunyadi család, valamint Vajdahunyad vára és Bethlen Gábor – a vár korábbi történetét mutattam be.
Az előző bejegyzésemben Vajdahunyad várának történetét mutattam be az építésétől – melynek időpontja bizonytalan, egyesek a XIII. század második felére, a tatárjárást követő időszakra, mások a XIV. század elejére, I. Károly király (1308-1342) uralkodásának idejére, míg vannak olyanok, akik a birtok Hunyadi Vajknak történő adományozását (1409) követő évekre teszik – a Hunyadiak korával befejezően. A XV. században jelentős építkezések zajlottak a vár területén, Hunyadi János, a híres törökverő hadvezér két periódusban is építkezett, majd fia, Mátyás király (1458-1490) uralkodása alatt is zajlottak munkálatok az erősségen. Ezekről az építkezésekről az előző írásomban volt szó bővebben.
Erdélyi kirándulásunk első napjának utolsó állomása – Solymos és Déva várainak meglátogatását követően – Vajdahunyad települése volt, ami Dévától húsz kilométerre délre található. Erdély egyik leglátványosabb vára, Hunyad erőssége a város délnyugati részén álló dombon emelkedik, nem nehéz megtalálni az útbaigazító táblák segítségével. A várkastély pontos címe: Vajdahunyad (románul: Hunedoara) Castelului utca 1-3. szám. Maga a település nem nyűgözött le, csúf ipari épületek vették körül az impozáns gótikus várkastélyt, így a kilátásban sem nagyon lehetett gyönyörködni.
Mai bejegyzésemben a Balatontól északnyugatra, a Keszthelyi-hegység egyik magaslatának csúcsán a tatárjárást követően felépített Tátika várát fogom bemutatni, ami csak pár kilométerre található Rezi várától, így a két vár története szorosan összefonódik. Tátika erősségének romjai a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén találhatók, védett területen. A vár történetéről bővebben Szatlóczki Gábor: A Tátika vár históriája (2002) című könyvében lehet olvasni.
Előző bejegyzésemben Déva várának történetét mutattam be a XVI. század végéig, szó volt többek között a vár első írásos említéséről IV. Béla király (1235-1270) és István trónörökös, ifjabb király harcai során, Kán László tartományúrról és a Szent Koronáról, a törökverő Hunyadi Jánosról, Dobó István egri hősről, az unitárius egyház alapítójáról, Dávid Ferencről, valamint Geszti Ferenc várnagyról, akinek halálát követően Báthory Zsigmond, majd anyai nagybátyja, Bocskai István erdélyi fejedelmek kezén volt a vár.
Solymos várának meglátogatását követően tovább haladtunk kelet felé a Maros mentén kanyargó E68-as vagy 7-es főúton, majd Marosillye – ahol Bethlen Gábor erdélyi fejedelem született – után átkeltünk a folyón és rátértünk az E673-as vagy 68A jelzésű útra, mely egészen Déváig vitt minket. Magos Déva várát a Maros bal partján építették fel egy szabályos kúp alakú hegyen, Erdély egyik legfontosabb útvonala mentén, mely a Maros völgyében kanyargott.
Rezi községtől északra, a Keszthelyi-hegység északnyugati részén, a Szántói-medence déli peremén magasodó 418 méter magas Meleg-hegy előreugró, meredek lejtőkkel körülvett dolomit szirtfokán állnak a középkori Rezi várának erdőkkel övezett maradványai.
Az előző bejegyzésemben bemutattam Solymos és Lippa várainak történetét 1552-ig, amikor is mind a két vár a törökök kezére került. Mai bejegyzésemben a két vár további sorsáról, valamint a Solymos váránál 2017 augusztusában tett látogatásunkról fogok írni. Lippa várát a kirándulásunk során sajnos nem kereshettük fel, mivel annak falait a XVIII. század első negyedében végleg elbontották, régészeti feltárására pedig napjainkig nem került sor.
2017 augusztusában öt napos körutazásra indultunk Erdélybe, melynek során számos várat, templomerődöt, egykori szász várost és kastélyt látogattunk meg. A hajnali indulást követően az Ártándi Határátkelőhelynél léptünk át Romániába, majd miután kifizettem a román utakra kötelező útdíjat, Nagyváradtól déli irányba indultunk meg az E671-es vagy 79-es főúton. Aradnál rátértünk a keletre, Déva irányába vezető E68-as vagy 7-es főútra, mely a Maros folyó völgyében kanyarog.
A Budapest szívében található Vajdahunyad várának hivatalosan Történelmi Épületcsoport a neve, amit az 1896-os millenniumi ünnepségekre építettek fel a Városligetben található Széchenyi-szigeten Alpár Ignác tervei alapján. A magyar honfoglalás ezer éves évfordulójára rendezett ünnepségsorozat részeként az Ezredéves Országos Kiállítás befogadására szolgáló épület elkészítésére 1893-ban írtak ki tervpályázatot. Alpár Ignác egy három részre tagozódó épületcsoport – mely ábrázolja a magyar építészet ezer éves történetét – tervével nyerte a kivitelezés jogát: egy Árpád-házi, román stílusú, egy Anjou-Hunyadi, gótikus és egy Habsburg reneszánsz-barokk egységből állt az eredetileg – a szoros határidő miatt – favázas épületcsoport, amit 1896. május 1-jén ünnepélyes keretek között adtak át.
Máriapócs, a híres búcsújáró hely Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, az M3-as autópályától délre Nyíregyháza és Mátészalka között, de meg lehet közelíteni a Nagykállót Nyírbátorral összekötő, nemrég felújított útról is. A bazilika és a mellette álló görög katolikus kolostor a település központjában a Kossuth téren található, szemben velük pedig a zarándokház áll.
Az előző bejegyzésemben a Balaton váraként is emlegetett szigligeti vár történetét mutattam be – a XIII. századi építésétől, a török koron keresztül, a vár pusztulásáig – ma pedig a várban tett kirándulásunk, valamint a településen található Avasi templomrom meglátogatása lesz a téma.
2017 nyarán Kereki Fehérkő vára, a somogyvári bencés apátság, valamint a fonyódi cölöpvár meglátogatását követően néhány napot Balatonmáriafürdőn töltöttünk egy barátom házában és a strandolás mellett szakítottunk időt a környék bejárására, néhány történelmi emlék felkeresésére is. Július utolsó napján, a nyári hőségben kerestük fel Szigliget várát, majd a Salföldi pálos kolostorromot. A szigligeti várat nevezik a Balaton várának is, mivel a Balaton-felvidék nyugati részén, egy 230 méter magas, vulkanikus bazalthegy tetején emelt erősségből csodálatos kilátás nyílik a „magyar tengerre” és a Tapolcai-medence tanúhegyeire.