Magyarország történelmében fontos szerepet játszott a székely származású Andrássy család, akik közül tábornokok és miniszterek kerültek ki. Az Andrássyak – miután Erdélyből a XVI. században menekülniük kellett – rövidesen megszerezték a mai Szlovákia területén található Krasznahorkát, majd a történelmi Magyarország területén több kastélyt és kúriát is építettek: Betlér, Tőketerebes, Monok, Tiszadob, Tarcal. Ezek közül először a tiszadobi Andrássy kastélyt kerestük fel, de mielőtt e fenséges épület történetét elmesélném, röviden bemutatom a híres Andrássy család származását és fontosabb tagjait.

A Debrecentől északra található zeleméri templomrom felkeresése után, a mára szintén elpusztult egykori Herpály nevű falut látogattuk meg, pontosabban mondva a herpályi kolostortemplom maradványait. Debrecenből a 47-es főúton indultunk déli irányba, Berettyóújfalut elérve a körforgalomnál a harmadik kijáratot választva rátértünk a 42-es számú főútra (Biharkeresztesi út), mely az Ártándi Határátkelő felé vezet. A Berettyóújfalu végét jelző táblát elhagyva körülbelül egy kilométert kell még megtenni a főúton, majd balra kell letérni egy földútra, mely a Csonkatoronyhoz vezet, ami a város egyetlen országosan védett műemlék épülete. Debrecentől mindössze 38 kilométerre van a középkori Herpály településből megmaradt kolostortemplom romja.

2017 februárjának végén, egy napsütéses délelőttön felkerekedtünk, hogy Debrecen közelében megtekintsünk két Árpád-kori templomromot, melyek két mára már teljesen elpusztult és elfeledett településen álltak egykoron: Zeleméren és Herpályon (Érpályi). Előbb észak fele indultunk el a 35-ös számú főúton Hajdúböszörmény irányába. Debrecen-Józsát elhagyva nem kellett sokáig haladni, rövidesen jobbra tértünk le Bodaszőlő felé egy bekötő útra és a távolban már fel is tűnt az egykori templom magányosan álló tornya, mely kilométerekről látszik.

A perőcsényi Salgóvár, ami a Börzsönyben található nem tévesztendő össze a Salgótarjántól északkeletre, a Nógrád megyei Medves-fensík vulkáni csúcsát megkoronázó Salgó várával vagy Salgói várral. Utóbbi kiváló állapotban van, míg az előbbiből sajnos mára csak néhány, növényzettel benőtt, egyre pusztuló romos falrész maradt. A 2016-os kismarosi nyaralásunk során, Nógrád és Drégely várai után tehát ezt az elfeledett, szinte teljesen eltűnt, egykor szebb napokat látott várromot kerestük fel.

Sümeg városa a Balaton nyugati végétől északra, a 84-es főút mentén, Veszprém megye délnyugati részén fekszik. 2015 nyarán Keszthelyen keresztül, dél felől közelítettük meg a települést, ahol 1772. szeptember 27-én Kisfaludy Sándor meglátta a napvilágot. A Várhegyet elfoglaló Sümegi várat – az ország egyik legnagyobb és legépebben maradt várát, mely uralja az egész környéket –, már messziről, nem sokkal Bazsit elhagyva megpillantottuk. A Tátika utcán értünk be a városba, majd az Árpád és a Petőfi Sándor utcán haladtunk tovább, amelyről balra tértünk le a Vajda Ignác utcára. Pár méter után már a Várhegy tövében gurultunk előbb a Bem, majd a Vároldal utcán. A kocsit a Vársétány utcán tettük le a parkolóba, szerencsére nem kellett fizetni a parkolásért.

Debrecentől Füzérradvány – mely település az ország északi részén, a szlovák határ közelében található – 150 kilométerre fekszik. Megközelíteni a 37-es számú főúton érdemes, ami Miskolcról indul, és Sárospatakon keresztül jut el Sátoraljaújhelyig.

A Báthoriakról szóló negyedik, egyben utolsó bejegyzésemben a Báthori István erdélyi vajda által a XV. század második felében építtetett, majd 130 évig pusztulni hagyott minorita templomról lesz szó. A Báthori várkastélyt, a református templomot és a minorita templomot is Nyírbátor belvárosában találhatjuk, az utóbbi címe: Károlyi út 19.

Az előző két bejegyzésemben (lásd itt és itt) a Báthori család történetét mutattam be röviden, most pedig három olyan nyírbátori épületről lesz szó – a várkastélyról, a református templomról és a minorita templomról – melyek a Báthori családhoz kötődnek. Bátor települését IV. (Kun) László király (1272-1290) adományozta Bereck de Rakamaznak 1279-ben, aki aztán birtokainak központjává tette és a nevét is megváltoztatta Bátor Bereckre. A XIV. században Báthori Péter a családi birtokokon történő osztozkodáskor megkapta Ecsed és a hozzá tartozó Bátor birtokát, tőle számítjuk a Báthori család ecsedi ágát, akik Nyírbátor történelmében fontos szerepet játszottak.

Az előző bejegyzésemben a korai Bátoriakat mutattam be, valamint a család ecsedi ágának történetét kezdtem el leírni. Jelen írásomat az utolsó ecsedi Báthorival – zsoltáros Báthori István országbíróval – kezdem, majd áttérek a Báthory család somlyói ágának rövid ismertetésére.

A nyírbátori Báthori várkastély, a református templom és a minorita templom bemutatásához és történetének megismeréséhez elengedhetetlen a Nyírbátorral szorosan összekapcsolódó Báthori család történetének megismerése, fontosabb alakjainak bemutatása. Már évekkel ezelőtt felkeltette érdeklődésemet ez az ellentmondásos személyekben – hadvezérek, zsarnokok, gátlástalan oligarchák, felvilágosult gondolkodók, bölcs uralkodók, a művészeteket pártolók és boszorkánysággal vádolt nők – bővelkedő család, melyről több könyvben és cikkben is olvastam, ezekre a következő bejegyzésem végén még visszatérek. A következő két bejegyzésemben nem törekszem a teljességre, célom mindössze a család eredetének bemutatása, majd a két fontos ágának – az ecsedi és somlyói – továbbvezetése, egészen a család XVII. században bekövetkezett kihalásáig.

Regéc várát eddig kétszer látogattuk meg, első alkalommal 2015 augusztusában, nyári hőségben sétáltunk fel a 639 méter magas Várhegyre, 2017. januárjában pedig fél méteres hóban küzdöttük fel magunkat a néhol elég keskeny és meredek ösvényen. A vár Regéc és Mogyoróska község között található, mindkét településről el lehet érni egy háromnegyed órás túrával.

2017 januárjának utolsó hétvégéjét Budapesten töltöttük és mivel vasárnap kellemes, napos idő volt, elhatároztuk, hogy felkeressük a Budaszentlőrinci pálos kolostor romjait. A Széll Kálmán térről indultunk el gyalog a Szilágyi Erzsébet fasoron, majd balra folytattuk utunkat a Budakeszi úton, amely folyamatosan emelkedett. Már közel jártunk Budapest határához – tőlünk balra emelkedett az 527 méter magas János-hegy, tetején az Erzsébet-kilátóval, míg jobb kézre előbb a Kis-Hárs-hegy húzódott, csúcsán a Makovecz Imre-kilátóval, majd a 454 méteres Nagy-Hárs-hegy magasodott megkoronázva a Kaán Károly-kilátóval – és már másfél órája gyalogoltunk, mikor a Budakeszi út 95. számnál végre feltűntek jobb oldalt, az úttól néhány méterre a kolostor romjai. 

Muhitól – ahol megtekintettük a csatában hősi halált halt harcosok tiszteletére állított emlékművet – északkeletre néhány kilométerre fekszik Ónod, mely település többek között a XIV. században itt épült várról nevezetes. A muhi emlékmű és az ónodi vár között mindössze négy kilométer a távolság, amit gyalog se túl megerőltető megtenni.

2016. november 11-én a Bükkbe indultunk egy három napos kirándulásra, és az útvonalunk tervezése során beiktattunk egy-egy megállót a Muhi Csata Emlékművénél, valamint az ónodi várnál, később pedig a diósgyőri várnál. Debrecenből a 35-ös főúton indultunk el Hajdúböszörmény irányába, majd Görbeházán és Polgáron keresztül értük el a Tiszát, mely felett áthaladva következett Tiszaújváros és Sajószöged.

Először egy osztálykirándulás alkalmával jártam a füzéri várban, valamikor a 2000-es évek elején, de nem sok emlék maradt meg bennem, legfeljebb csak annyi, hogy versenyeztünk, ki ér fel leghamarabb a falu fölé 170 méterrel magasodó Várhegy csúcsára. A vár akkor még elég romos állapotban volt, egy részét nem lehetett megközelíteni a helyreállítási munkálatok miatt.

2016 szilveszterét Szilvásváradon töltöttük, túráztunk egy kellemeset a Szalajka-völgyben, aztán 2017 első napján úgy döntöttünk, hogy nem a legrövidebb úton, Eger felé térünk vissza Debrecenbe, hanem keresztülmegyünk a Bükkön és útközben megnézzük a pálos kolostor romjait, ami Mályinka és Lillafüred között található Bükkszentléleken. Ez nem egy település, régebben itt csak a kolostor állt, amit a Szentlélek tiszteletére neveztek el, és később a kolostor titulusáról kapta a Látó-kövek által közrefogott terület is a ma használatos nevét: Szentléleki-völgy.

A Pálos Rend az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, amelyet Boldog Özséb, volt esztergomi kanonok alapított, aki híres magyar családból származott, káptalani iskolában tanult és élénk kapcsolatban állt az Esztergom környéki remetékkel. Özséb az 1241/42-es tatárjárás után lemondott kanonoki méltóságáról, szétosztotta javait, majd a Pilis hegység rengetegébe vonult vissza remeteségbe – a mai Pilisszentlélek és Kesztölc határában lévő Hármas-barlangba – néhány társával, ahol 1250-ben a Szent Kereszt tiszteletére monostort és szentélyt építettek maguknak.

Szarvaskő után folytattuk az utunkat észak fele a 25-ös főúton, amiről nem sokkal később jobbra le kellett térni Szilvásvárad irányába. Mónosbél után értünk be Bélapátfalvára, ami Szarvaskőtől mindössze tíz kilométerre fekszik. Az apátság épülete a falu külterületén található, de ki van táblázva a letérő.

2016 novemberében, lillafüredi pihenésünk másnapjának reggelén felkerekedtünk, hogy a borongós, esőre álló őszi időben megnézzük Szarvaskő várát, egy kevésbé ismert várromot a Bükk délnyugati oldalán. Bükkszentkereszt felé indultunk el, majd a Bükk méltóságteljes vonulatai között kanyargó hegyi szerpentinen leereszkedtünk Felsőtárkányig.

Az előző bejegyzésemben az egri vár történetét mutattam be, a mai írásomnak a témája pedig a várban tett látogatásunk. Az Alsó kapun átlépve – a kaputól jobbra, a falban Illés Gyula és Tarr István 1952-ben készült domborműve hívja fel a figyelmünket a híres 1552-es egri ostromra – a rekonstruált déli külső várfal (ami már az 1552-es ostrom után épült) és a belső várfal között vezetett az út (ez a Déli falszoros).

Az Egri csillagok volt az a könyv, ami meghozta a kedvemet az olvasáshoz második osztályos koromban. A negyedik és ötödik részt – Eger várának ostromát – az elkövetkező években legalább hatszor-hétszer elolvastam, kis túlzással szinte kívülről tudtam a könyv végén álló várvédő egri hősök névsorát is. A szüleimmel többször jártam Eger városában gyerekkoromban, mindig nagy élmény volt számomra, mikor felkerestük a várat, ahol Bornemissza, Mekcsey, Zoltay, Fügedy vagy Pető Gáspár harcolt a törökkel, valamint láthattam gyerekkori hősöm, Dobó István szobrát a róla elnevezett téren.

Kisnánát Verpelét felé hagytuk el, de nem mentünk be a faluba, hanem még előtte letértünk északnak, Tarnaszentmária irányába, majd rákanyarodtunk a 24-es főútra és rövidesen meg is érkeztünk Sirokra. Az út tizenhét percig tartott mindösszesen, véleményem szerint érdemes egy nap alatt felkeresni akár mindkét várat, jut idő az alapos felfedezésükre. Sirok településre beérve rögtön feltűnik az erősség, ami a 294 méter magas Vár-hegy riolittufakúpjára épülve uralja az egész környéket.

A 2016. szeptember 17-ei kirándulás után, amikor is megnéztük a markazi várat, valamint Benevárat, újra a Mátrát vettük célba – ezúttal a két húgom és a barátaik társaságában – és meglátogattuk a kisnánai, majd a siroki várakat. Az útvonal hasonló volt, mint két hete: a 33-ason mentünk Füzesabonyig, ott rátértünk a 3-asra, amin Kápolnáig haladtunk. Ezek után Tófalu, Aldebrő, Feldebrő és Verpelét településeken haladtunk keresztül, míg el nem értük Kisnánát. A várat nehéz eltéveszteni, – bár nem hegytetőre épült – a falu központjában található. Végig a főúton kellett haladni, előbb a Szabadság úton, aztán egy balkanyart követően a Béke úton és már ott is voltunk a várnál (3264 Kisnána, Béke út 1.).

Kisvárdára Nyíregyházán keresztül a 4-es főúton jutottunk el, a város Debrecentől 95 km-re fekszik északkeletre. A főút Kisvárdától nyugatra halad el, a nagy bevásárlóközpontnál lévő körforgalomnál kellett letérni az első lehetőségnél a Városmajor utcára, ami elvisz a Várfürdő mellett, majd egy balkanyart követően a Krucsay Márton utcában folytatódik. A Krucsay utcán nem kellett sokat menni, a második utca a bal oldalon a Vár utca, ami elvezetett minket egészen a vár előtt kialakított kellemes kis parkig. Ha valaki nem akarja ezt a kört megtenni, akkor leteheti a kocsit a Várfürdőnél valahol és onnan is meg lehet közelíteni a parkot és a várat.

A markazi vár meglátogatása után Abasáron és Pálosvörösmarton keresztül mentünk Mátrafüredre, ahol szintén egy várromot szándékoztunk felkeresni. Benevár romjainak megtekintéséhez nem kellett annyit gyalogolni, mint a markazi várhoz, azonban ha valakinek jut rá ideje és szeret túrázni, a vár mellett vezető ösvényen feljuthat akár a Kékestetőig is.

Egy meleg, őszi szombat délelőtt eldöntöttük, hogy kirándulásra indulunk a Mátrába, megnézni két várromot: a markazi várat, majd a Benevárat. A 33-as úton hagytuk el Debrecent, átszeltük a Hortobágyi Nemzeti Parkot, Tiszafüred és Poroszló között átkeltünk a Tiszán, majd Füzesabonynál rátértünk a 3-as főútra. Kápolna után letértünk jobbra egy mellékútra, azon haladtunk egy darabig, aztán északnak vettük az irányt Domoszló felé. Onnan már csak néhány kilométer volt Markaz nyugati irányba.

Nógrád vára után visszatértünk a 2-es főútra és azon haladtunk észak fele, elhagyva Rétságot, Borsosberényt és Nagyoroszit. A főút bal oldalán, a hegyek között található a 444 méter magas sziklacsúcsra épült Drégelyvár, Drégelypalánk település viszont a 2-es út jobb oldalán van.

2016 augusztusában Kismaroson nyaraltunk és természetesen jött az ötlet, hogy keressünk fel néhány várat a közelben. Mivel a visegrádi várhoz tavaly nyáron felsétáltunk és megnéztük, idén áprilisban voltunk ott a Spartanon, aztán júniusban egy barátom legénybúcsúja alkalmával szintén átkompoztunk a Dunán Nagymarosnál, hogy aztán kocsival felmenjünk a fellegvárig, most inkább északra indultunk el a Börzsöny irányába.

A Büdy-vár nevével véletlenül találkoztam, mikor egy 2013-as kárpátaljai kirándulás utolsó napjáról készült beszámolót olvastam az interneten. Nem tartozik a nagy hírnévvel rendelkező váraink közé, nem találhatunk róla a történelmünk lapjain ostromokról, hősies helytállásról szóló feljegyzéseket, a krónikások nem írták meg építését és pusztulását sem. De tény, hogy létezett és romjai ma is láthatóak, így nem volt kérdéses, hogy meg kell látogatnom.

Miskolc városának nyugati részén, a Szinva-patak völgyéből kiemelkedő szikladombon, a Lillafüred irányába vezető úttól nem messze áll a négy saroktornyos, jellegzetes formájú diósgyőri vár. Könnyű megtalálni, hiszen már messziről feltűnik az egyedi építmény, amelynek története fordulatokban gazdag. Mi egy hűvös novemberi délutánon kerestük fel, hogy több mint két órát töltsünk a falai között.